A kender növény több fajtája az egész világon elterjedt, és már több mint 10.000 éve fontos, termesztett haszonnövényünk.
Először is tegyünk rendet a kenderek körül. Általánosságban két közismert kendernövény (kannabisz) típust különböztetünk meg: a rost típusú kendert és a drog típusút. Mindkét változat felhasználható mindkét célra, közönséges vagy ipari kender (Cannabis sativa), és az Indiai vadkender (Cannabis indica) is. A két növény hagyományos ipari felhasználása hasonló, fonalakat, köteleket, vásznakat, ruhákat készítenek belőlük.
A kender növény hatóanyagait kannabinoidoknak nevezik. A tudomány jelenleg több, mint 100 kannabinoidot ismer, de a két legismertebb vegyület a CBD (kannabidiol) és a THC (tetrahidrokannabinol). Mindkét anyag megtalálható mindkét kenderfélében, különböző arányban, de jellemzően a Sativa több CBD-t, az Indica pedig több THC-t termel. (Ez azonban függ a termesztés helyétől, az éghajlattól, a szüretelés időpontjától, és attól is, hogy a növény melyik részét használják fel.)
A THC pszichoaktív, narkotikus hatással rendelkezik, ezért kábítószernek minősül.
A kender másik jelentős hatóanyaga CBD-cannabidol, melynek gyógyászati jelentőségére nem régiben figyelt fel a tudomány. Ez az anyag kisebb mennyiségben megtalálható más növényekben, például a lenben és az azalea-ban is. Legnagyobb mennyiségben a kendernövény virágzatában van jelen, a levelekben, a szárban és a magokban csak elenyésző mennyiségben található.
A CBD a THC mellett legtöbbet tanulmányozott kannabinoid, nem pszichoaktív szer, nem kábítószer, bódító, „felpörgető” hatása nincs, de számos kedvező egészségügyi hatására derült fény. (Hasonló a helyzet a máknál is: létezik alacsony ópiát tartalmú étkezési mák, és magas ópiát tartalmú gyógyszerészeti mák. Ez utóbbiból fájdalomcsillapítók készülnek.)
A CBD kutatása, orvosi vizsgálata az 1990-es években indult meg, amikor az emberi szervezetben felfedezték az úgynevezett endokannabinoid rendszert (ECS).
Ez egy olyan, főként az agyban, központi idegrendszerben, a perifériás idegrendszerben és az immunrendszerben található érzékelő (receptor) csoport, amelyek a kannabisz hatóanyagaira reagálnak. (Igen, vannak ilyen speciális érzékelőink, sőt vannak ópiát receptoraink is – ezekre hat a fájdalomcsillapítók nagy része.)
Ma a tudomány kétféle ilyen receptort azonosított be, amelyek egy része nem csak az idegrendszerhez (CB1), hanem közvetlenül a szervekhez, immunrendszerhez (CB2) kapcsolódik. Ezeknek a receptoroknak száma és az elhelyezkedése a szervezetben egyénileg eltérő lehet.
Ma már több országban termesztenek kifejezett orvosi célú kannabiszt. Ezeknek a fajtáknak kiemelkedően magas a CBD tartalma.
A CBD gyógyhatásai
Az endokannabinoid rendszer felfedezésekor először még úgy gondolták, hogy csak a THC-vel kapcsolatos „bódulatért” felelős, de további kutatások kimutatták, hogy ez a rendszer reagál a CBD-re is és szabályozza a stressz-szintünket, védi az idegrendszerünket, és kiegyensúlyozza a testünk működését is.
A CBD gyógyászati felhasználása nagyon sokrétű lehet. Ennek az a legfőbb oka, hogy másképp működik, mint a legtöbb gyógyszer, amelyek általában bizonyos receptorokat blokkolnak vagy stimulálnak a szervezetben. A CBD-re reagáló receptorok a test pontján megtalálhatók, sok közvetlenül kapcsolódik szervekhez, így a cannabidol közvetlenül ezekre hat.
A CBD gyógyhatásával számos kutatás folyik jelenleg is, de amit eddig bizonyosan lehet állítani róla, hogy
- elősegíti a pihentető alvást,
- segít csökkenteni a stressz-szintet,
- enyhíti a szorongást, depresszió esetén, támogatja az ellazulást (bódító hatás nélkül),
- csökkentheti a pánikbetegség tüneteit, a rohamok gyakoriságát,
- támogatja a porcszöveteket és ízületek működését, csökkenti azok gyulladását,
- enyhíti az alkalmanként fellépő hányingert,
- csillapítja a fájdalmakat,
- segíti az immunrendszer megfelelő működését,
- harcol a rákos folyamatok ellen, stb.
- Fájdalom csillapító neuropátiás, és krónikus fájdalmak esetén is.
- Görcsoldó hatású, például epilepszia esetében.
- Szklerózis multiplex (SM)
- Amyotrofikus szklerózis (ALS)
- Parkinson-kór
- Gyulladás
- Pattanás
- Bakteriális fertőzések
- Cukorbetegség
- Rheumatoid arthritis
- Hányinger
- Szorongás
- Hiperaktivitás ADHD
- Skizofrénia
- Szívbetegség
- Irritábilis bélszindróma (IBS)
(A narancssárga linkre kattintva megnyitható a tudományos kutatás leírása-angolul.)
Újabb kutatások szerint a CBD hasznos lehet az Alzheimer-kór tüneteinek enyhítésében is. A fenti lista még nem teljes, mert még csak most kezdik felfedezni a kannabinoidok hatásait és egyre újabbakra derül fény.
CBD külsőleg
Mivel a kannabinoid receptorok megtalálhatók a bőrben is, ezért a CBD olaj hatásos bőrproblémák esetén is, mint például:
- bőrgyulladás, horzsolás, égés,
- ekcéma,
- pikkelysömör,
- övsömör,
- pattanás, kiütés, viszketés.
Fájdalomcsillapító hatása miatt bőrön keresztül is enyhíti az izületi és izomfájdalmakat, de csillapítja az övsömör és pikkelysömör okozta idegfájdalmat is. Több országban már krémként is alkalmazzák. Hatékony lehet nehezen gyógyuló sebek kezelésében is.
Egy friss kutatás igazolja a CBD baktériumölő hatását. A vizsgálat szerint hatékonyan képes elpusztítani bizonyos Staphylococcus és Streptococcus baktérium törzseket, sőt olyan kórokozókat is elpusztított, amelyek ellen az antibiotikumok már hatástalanok. Mindamellett a CBD-nek nincs bélflóra károsító hatása.
Sativex néven már gyógyszerként (szájspray) írják fel az orvosok több európai országban is. Az orvosi javallat szerint görcsoldásra, perifériás idegi fájdalomra és más módon nem kezelhető daganatos és reumatikus fájdalmakra használják. (Ebben THC is van, nemcsak CBD.)
A legtöbb vizsgálat jelenleg daganatellenes hatása miatt folyik.
A CBD-ről labor- és állatkísérletekben kimutatták, hogy gátolhatja a rákos sejtek fejlődését lassíthatja a tumor növekedését, csökkenti az áttétek kialakulását. Beindítja a programozott sejthalált (apoptózis) a rákos sejtekben. (Forrás)
Az USA-ban már engedélyezték a CBD-t a kemoterápiás kezelés kiegészítéseként, mivel erősítheti annak hatását úgy, hogy közben csökkentheti a mellékhatásokat.
Egy vizsgálat szerint a CBD-vel és kemoterápiával kezelt hasnyálmirigyrákos egerek túlélése háromszor hosszabb volt, mint a csak kemoterápiával kezelteké. Egy másik laboratóriumi vizsgálatban az agresszív melanóma (bőrrák) méretét jelentősen csökkentette a kannabidol használata.
Állatgyógyászati felhasználás
Vizsgálatok és tapasztalatok szerint a CBD hatásos állatok esetében is. Az Egyesült Államokban a kutyások már előszeretettel használják a nyugtatók helyett a kutyák epilepsziás rohamai csökkentésére, fájdalomcsillapításra, vagy daganatok esetében.
Több beszámoló szerint sikerrel alkalmazzák súlyos bántalmazáson átesett kutyák rehabilitációjában kiegészítő kezelésként, vagy a “problémás” kutyák szocializációja során.
Segít csillapítani a stresszt, az agressziót zsúfolt helyeken, utazáskor, vagy tűzijáték idején. Beszámolók szerint sikeresen csökkentette a kutyák szeparációs szorongását is. (Forrás)
CBD termékek
A WHO (Egészségügyi Világszervezet) szerint a CBD nem-toxikus, nem okoz függőséget, nem okoz mámort, kábulatot. A CBD leggyakoribb felhasználása olaj formájában történik. Ez gyakorlatilag tiszta kenderolaj, és más növényi olajok keveréke, meghatározott (standardizált) mennyiségű CBD tartalommal. Ezenkívül készítenek vele italokat és ételeket, használják sprayként, bőrre tehető tapaszként, gyógykenőcsként, kúpként, kapszulázva, vagy nedves törlőkendőként is.
A tiszta CBD termékek NEM tartalmaznak THC-t, ezért nincs narkotikus hatása a CBD olajnak/ kapszulának. A bevizsgált és ellenőrzött CBD termékek a legtöbb országban, így Magyarországon is legális terméknek minősülnek. (Hivatalosan csak azok a CBD termékek forgalmazhatók, amelyek THC tartalma kevesebb, mint 0,2%.)
Egyre több CBD olaj termék kerül a forgalomba, de legtöbb bizonytalan, ellenőrizetlen forrásból származik. Jelenleg Magyarországon hivatalosan csak az OÉTI által nyilvántartásba vett készítmények forgalmazhatók.
Mennyire biztonságos a CBD olaj használata?
A CBD egy biztonságos vegyület. Nem sikerült (sok „gyógyszerrel” ellentétben) halálos, vagy az egészséget károsító mennyiséget kimutatni, túlzott mennyiségű használata legfeljebb elálmosít. Hosszú távú használatával kapcsolatban sem ismeretes mellékhatás. A témában végzett több kisebb tanulmány szerint a CBD napi 30 mg-os és 1500 mg-os mennyiségben is jól tolerálható.
CBD olaj adagolása és használata
A termékek hatóanyagtartalmát hivatalosan milligrammban (mg) kell megadni. Sok forgalmazó ennek ellenére %-os megjelölést alkalmaz. Ez nem szabályos és nem is pontos, mivel ez nem a hatóanyag mennyiségét, hanem csak az oldat (olaj) hatóanyag töménységét jelzi.
Hatását tekintve nincs különbség a 2-5-8-10 vagy 20 %-os olajok között, mindegyik ugyanannyira hat, csak a töményebből kevesebbet kell bevenni.
Ez kis mennyiség adagolásakor problémás lehet, mert a töményebb olajból már 1-2 csepp is sok lehet. Például a 10%-osból 1 csepp 5 csepp 2%-osnak felel meg. A kisebb hatóanyagú termékek pontosabb adagolást tesznek lehetővé, de ha nagy dózisra van szükség, akkor a töményebb a praktikusabb.
Sokak fejében van bizonytalanság, hogy a %, vagy mg meghatározás a jó. Ami biztos, az a termékeken feltüntetett CBD tartalom milligrammban kifejezve. A százalék nem mutatja a pontos hatóanyag mennyiségét mert az olaj összetétele eltérő lehet. Erről itt olvasható egy összehasonlítás.
Ha a termék CBD tartalma %-ban van megadva, akkor érdemes azt átszámolni mg-ra. Például egy 10 ml-es, 5%-os CBD olaj nagyjából 460 mg, a 20%-os pedig 1840 mg tiszta CBD-t tartalmaz.
A CBD olaj a száj nyálkahártyáján szívódik fel a legjobban, de bevehető étellel, vagy kapszulaként is. Ez utóbbi esetekben a hatását lassabban (20-30 perc), de hosszabb időn át fejti ki.
A hatásos adag napi 10-20 milligramm és akár napi 400-600 milligramm között is változhat. Kövesse a termékeken levő adagolást.
Mindig kis adaggal ajánlott kezdeni az adagolást és fokozatosan emelni. Inkább többször kis adagot érdemes szedni, mint egyszerre nagyobbat. Kivéve daganat esetén; ilyenkor a napi adag 2-3-szor 200 mg is lehet. Az adagolást mindig egyeztesse a kezelő orvossal (ha talál olyat, aki ért hozzá).
A CBD olaj adagolását azért is ajánlott kezdetben kisebb dózissal kezdeni, mert a testünkben levő cannabidol receptorok száma és elhelyezkedése egyénenként eltérő, így a szervezet reakciója egyénileg más lehet. Van, aki már kisebb mennyiségre is gyorsan reagál, másoknál nagyobb adag és több idő kell a kedvező hatás eléréséhez. Az adagolást mindenki magának, egyénileg tudja beállítani. (Facebook oldalunkon, már több visszajelzés, tapasztalat is olvasható.)
A kis dózisban inkább serkentő, a nagyobb adag nyugtató hatású lehet.
Egy kis segítség az adagoláshoz
A termékeken feltüntetett adagolás egy átlagos, 65-75 kg-os felnőttre értendő, kisgyerek és háziállatok esetén a súlyuk arányában kell csökkenteni az adagokat.
Embereknél:
Az amerikai Mayo Klinika tudományos kutatások, publikációk, és a felhasználói tapasztalatok alapján az alábbi adagokat javasolja:
- Alvászavarok: 40 mg-160 mg,
- Depresszió, pánikbetegség: 20-100 mg, egész napra elosztva,
- Krónikus fájdalom : 20-200 mg, több részletre elosztva,
- Epilepszia: napi 200-300 mg,
- Mozgási problémák Huntington-kór következtében: 10 mg CBD / kg testsúly naponta 6 hétig.
- Szklerózis multiplex (SM) tünetei: napi 100-200 mg, 2-15 hétig, 2-3 óránként adagolva.
- Skizofrénia: napi 40-120 mg CBD.
- Tüdőrák (rákos megbetegedések általában) – 300mg CBD naponta, ami 600mg-ig növelhető.
Kutyák, macskák esetében:
- Alap adagolás: 0,5 mg / testsúly 5 kilogrammonként.
- Közepesen súlyos állapotokban: 1-2 mg/5 tkg,
- Súlyos esetben: 3-5 mg/5 tkg.
Lehet közvetlenül a szájba, nyelvre cseppenteni, de jutalomfalatra, ételbe is tehető.
Az adagolást állatoknál is egyedileg kell kialakítani.
Válasszon egy megbízható CBD márkát, amelynek pontosan tudja a hatóanyagtartalmát és ahhoz állítsa be az adagolást.
A CBD-nek nincs ismert káros mellékhatása, de nagyobb mennyiségben erős álmosságot okozhat. Ez jelezheti azt is, hogy egyszerre túl sokat használt belőle.
Figyelem! Bizonyos „gyógyszerekkel” a CBD kölcsönhatásba léphet, csökkenthetik, vagy erősíthetik egymás hatását. A CBD kúra elkezdése előtt ennek nézzen utána, például itt.
Jelenleg a CBD termékek – az újdonság miatt – még meglehetősen drágák. A gyártási technológia ezt nem igazolja, inkább az újdonságot kell megfizetni. Remélhetőleg egyre több ilyen gyógyhatású termék kerül a piacra nálunk is, és ahogy egyre ismertebb lesz, csökkenni fog az ára. Kipróbálni azonban már kilehet, mert már több cég is forgalmazza (hivatalosan) Magyarországon. A biztonságos terméknél keresse az OÉTI nyilvántartási számot, engedélyt.
Bővebb információk a gyógyászati célú CBD-ről, kutatások, tapasztalatok, termékvizsgálatok itt olvashatók: Magyar Orvosi Kannabisz Egyesület.