A modern, nyugati orvoslást „bizonyítékon alapuló orvoslásnak” nevezik. De tényleg minden új gyógymód tudományos bizonyítékokon alapul, vagy csak hiszünk benne, hogy így van? A tudomány, vagy a hit gyógyít?

Gyógyítás régen – a hit

A természeti népeknél a gyógyítás alapja a különböző varázsigék mondogatása, amivel – hitük szerint – a betegséget okozó ártó szellemeket próbálják kiűzni a beteg testéből. Ezt egészítik ki gyógynövények, gyógyfőzetek alkalmazásával.

A varázslókat, sámánokat és a betegeket sem érdekli, hogy mitől lesz jobban a paciens, a varázsigétől, vagy a gyógynövénytől, a lényeg, hogy az állapota javul – vagy nem. Ez utóbbi esetben a szellemek (a betegség) erősebb volt, mint a varázslat.

Amelyik gyógyító jobb „varázsszereket” (gyógyfőzeteket) készített, annak a betegei nagyobb eséllyel maradtak életben és a gyógyreceptek is sokáig (akár máig) fennmaradtak. Ezek voltak az első gyógyszerek.

Később sem sokat változott a gyógyítás módszertana: a 18. századig a papok készítették a gyógyszereket gyógynövényekből és egyre jobban megismerték azok hatásait, egyre hatékonyabb szerek készültek, – de azért imádkoztak is a betegért, kérve a felső hatalmak segítségét a gyógyuláshoz. A beteg is rendszeresen imádkozott, mert hitt benne, hogy a gyógyító pap és az ima segít.

Egy tudós pap azért már tudta, hogy a gyógyszerei elengedhetetlenek a gyógyuláshoz, de azért még ő is elmondta a betegért az imát (varázsigét). Hogy valójában mitől gyógyult meg, az továbbra sem érdekelt senkit.

Később (a tudomány, a vegyészet fejlődésével) már a tudós orvosok vették át a papok szerepét a gyógyításban, és változatos kémiai szerekkel, mérgekkel, növényi kivonatokkal, különböző kezelésekkel (pl. érvágás) próbálták leküzdeni a betegségeket. Bár sokszor nem is tudták, hogy valójában mi a beteg baja, mi okozza a betegséget, de hittek benne, hogy a tudományos módszerekkel kikevert szer és a tudósok által kitalált kezelés biztosan segít. Az ima már elmaradt, de a hit a gyógyszerben és a tudományban megmaradt, mert az biztosan segít, – vagy nem.

Mi is a hit?

A „hit” kifejezést leginkább a vallásos hitre, vagy valamilyen fizikailag meg nem erősített elképzelésre utal. Általánosságban azonban mindössze annyit jelent, hogy egy állítást igaznak fogadunk el – vagyis el hisszük, hogy igaz, hogy „biztosan” úgy van.

A hit is alapulhat bizonyítékokon, de önbecsapás olyasmiben hinni, ami mellett nem tudunk igazoló bizonyítékokat felsorakoztatni. Az már egy más kérdés, hogy mit fogadunk el bizonyítéknak.

Gyógyítás ma – a tudomány

A mai orvoslást „bizonyítékon alapuló gyógyításnak” nevezik, ennek alapja az úgynevezett randomizált, kettős vak, placebokontrollált vizsgálatok protokollja, előírása. Mit is jelent ez?

A lényeg az, hogy olyan – bárki által, bármikor megismételhető – vizsgálatok eredményét fogadják el tudományos bizonyítékként, amikor is a vizsgálat során nagy létszámú betegen végeznek olyan teszteket, amikor sem a beteg, sem a kezelést végző orvos/kutató sem tudja, hogy a paciens hatástalan szert (placebó), vagy hatóanyagot tartalmazó új gyógyszert kap. Ha a gyógyszeres csoportban jelentősen nagyobb a gyógyulási arány, mint a placebócsoportban, akkor a szert hatásosnak nyilvánítják. Ehhez legalább, több mint 50%-os kedvező hatást kell bizonyítani. (Ez annyit jelent, hogy a szer/módszer inkább használ, – mint nem.)

… és a többi orvos ezt elfogadja, elhiszi. Mert hisz a tudományban és a tudós kollégákban.

Mai orvoslás: hit, vagy tudomány?

A mai rendszerrel az a legnagyobb probléma, hogy a kutatási eredményeket legtöbbször nem is akarják megismételni, ellenőrizni. Ez részben azért is van, mert az előírások szerinti vizsgálatok drágák, majdnem annyiba kerülnének az ellenőrzések, mint amennyibe a szer/módszer kifejlesztése került.

Ezért a kutatók inkább egyszerűen a híres-neves, nagy tekintélyű orvoskolléga eredményeit, álláspontját, elméletét. Innentől azonban már nem is csak elméletnek tekintik, hiszen a neves szaktekintély vizsgálatokkal „bizonyította” a saját elképzelését. A többiek pedig hisznek neki.

Gyakran van olyan, hogy egy kutató megállapít valamit, egy másik pedig megcáfolja azt (pl. mennyire egészséges egy étel). Kinek hiszünk?

Most annak, akinek több diplomája, magasabb a végzettség, több támogatója van. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy neki van igaza, mindössze annyit jelent, hogy ez a kutató több iskolát végezett el és erről több igazolást kapott. De ezért hiszünk neki!

Vagyis ma is inkább hisznek, a hit alapján próbálnak gyógyítani. Pedig a lényeg, pont az ellenőrzés érdekében végzett, független vizsgálatok lennének, de ki merné a nagytekintélyű kolléga eredményeit megkérdőjelezni?

És kinek lenne erre pénze? Az eredeti kutatást finanszírozó cégek erre biztos nem költenének, legfeljebb a konkurencia köthetne bele az eredménybe. De az nem biztos, hogy megéri neki, hiszen végső soron még ő is nyerhet, ha az új elmélet alapján ő is gyárt egy új, saját gyógyszert.

Ez így is ment az elmúlt 60 évben. Mostanában azonban több esetben kiderült, hogy a híres-neves szaktekintélyek eredményei tévesek, sőt egyenesen hamisak. Ők ebből építették fel a karrierjüket, ezt tanítják az egyetemeken és most kiderül, hogy tévedtek, csaltak. (Egy példa.) A mai orvosok pedig tőlük tanultak.

Új vizsgálatok – a bukás

Sokszor pont a híres kutató professzor tanítványai derítik ki a csalást – teljesen véletlenül. Ők csak igazolni akarták tanáruk, példaképük eredményeit és megpróbálták megismételni az évtizedekkel ezelőtti kutatásokat.

Mivel a mai orvostudomány alapja pont az, hogy a bizonyítéknak tekintett vizsgálatok pontosan megismételhetők, pontosan reprodukálhatók és a végeredményként mindig pontosan ugyanaz az eredmény jön ki.

Na, most kiderült, hogy sok kutatás egyszerűen – a kutatási leírások alapján – nem reprodukálható, vagyis nem lehet úgy megcsinálni, ahogy a tudományos leírásokban szerepel. Tehát nem ellenőrizhető. Innentől pedig nem fogadható el bizonyítéknak.

Vagy megismételhető a vizsgálat, de nem az az eredmény jön ki, mint amit az eredeti publikáció, a híres-neves szaktekintély állít – vagyis a professzor tévedett.

Többször kiderült, hogy a neves szaktekintély egyszerűen csalt, meghamisította a végeredményt, hogy az megfeleljen az előzetes elvárásoknak (a jól fizető szponzoroknak) és évtizedekig ebből a hazugságból élt. (pl. Alzheimer–botrány.). Ilyen esetek miatt mostanában több kutatási eredményt is visszavontak, törölték a publikációkat, levették a nagy tudományos kutatási adatbázisok listájából.

Ettől függetlenül sokan még mindig elhiszik a törölt-hamis kutatásokat, sokszor csak azért, mert ők (még) ezt tanulták az egyetemen, és nem is hallottak a visszavonásról.

Amellett viszont a téves eredmények alapján kifejlesztett kezeléseket és gyógyszereket tovább használják – mert megéri, jó üzlet. (pl. itt)

Azonban mennyire lehetünk biztosak abban, hogy a többszörösen ellenőrzött vizsgálatok során kifejlesztett gyógyszerek tényleg segítenek, és nem inkább ártanak? Hiszen naponta lehet hallani olyan, évek óta alkalmazott szerekről, amelyeket betiltanak a súlyos mellékhatásaik miatt. Ez miért nem derült már ki hamarabb az „ellenőrzött” kutatások során? (aszpirin)

Az orvoslás fő támogatója – a gyógyszeripar

Szinte minden egészséggel, gyógyítással kapcsolatos kutatást a gyógyszeripar fizet. Nem sok kormánynak, szervezetnek vannak arra dollár milliói, hogy egy olyan vizsgálatot finanszírozzon, amiből semmilyen haszna sem lesz. Gyakorlatilag senki sem költ erre.

Azért érdemes kutatást fizetni, hogy abból majd később – esetleg – üzlet, haszon lesz.

Ennek alapján azonban mennyire precíz, ellenőrzött kutatással fejlesztették ki azt a gyógyszert, amiről évek múlva kiderül, hogy többet árt, mint amit használna (ha használ egyáltalán) és ártalmas hatása miatt betiltják, kivonják a forgalomból? Ilyen szerekről rendszeresen lehet hallani.

A gyógyszerben nagy hasznot hozó, de soha nem bizonyított kitalációkra jó példa a koleszterin-elmélet. Igen, csak elmélet, mert bizonyíték rá, a mai napig nincs. Az, hogy esetleg a koleszterin okozza az érelmeszesedést az egy 50 éve született hipotézis – amit sohasem sikerült bebizonyítani. Sőt maga az elmélet kitalálója is visszavonta sok publikációját és már évek óta nem nyilatkozik a koleszterin-hipotézisével kapcsolatban.

Az Amerikai egészségügyi hatóság 2012-ben ki is adott egy közleményt, hogy „tilos bármilyen összefüggést tulajdonítani az ételekben levő koleszterin és a vérkoleszterin között, mert azt eddig még nem sikerült bizonyítani, hogy az elfogyasztott zsír befolyásolná a vérkoleszterint.” A koleszterin testünk nélkülözhetetlen összetevője, akkor miért is kell csökkenteni? Miért kell a koleszterin?

Mindamellett a koleszterincsökkentők felírása még mindig jó üzlet az orvosok számára és gondolkodás nélkül javasolják a koleszterinszegény étrendet is. Mert ők ezt tanulták. Nem tűnik fel nekik, hogy az elmúlt 50 évben – a koleszterincsökkentők szedése és a zsírszegény étrend mellett is – folyamatosan nő a szív és érrendszeri halálozások száma. Összefüggés? Semmi. De első az üzlet és nem a gyógyulás.

Hasonló a helyzet nagyon sok ma használt egyéb „gyógyszerrel” is. Mennyire lehet alapos, és korrekt kutatásnak tekinteni annak a gyógyszernek a kifejlesztését, amelyeket millióknak írtak már fel, és évtizedek múlva kiderül, hogy gyakorlatilag hatástalanok, mert már az alap elméletet sem sikerült bizonyítani?

Egy friss vizsgálat szerint, – ahol 40 év, antidepresszánsokkal kapcsolatos kutatásait elemezték -, arra jutottak, független kutatók, hogy gyakorlatilag semmilyen bizonyíték sincs arra, hogy ezeknek a szereknek bármilyen kedvező hatása lenne az egészségre – kivéve, ha a beteg hisz bennük. Orvosi szempontból – így – ezek a szerek gyakorlatilag hatástalanok. Mégis emberek millióival szedetik ma is. (Forrás)

Egyébként hasonló eredmények már régebben is születtek ezekkel kapcsolatban, de ez akkor sem érdekelte a „gyógyszereladásból” élő orvosokat. (Forrás)

Tehát van egy hibás feltételezés, azóta már megcáfolt „bizonyítékok” de ez senkit sem érdekel, mivel a mai orvosok 20-30 éve tanultak, az akkor már 20-30 éve tanult tankönyvekből és ebből építettek karriert, ebből élnek (nem is rosszul).

Naponta rengeteg új beteget csinálnak azzal, hogy pl. vérnyomáscsökkentőket írnak fel olyan embereknek, akiknek (a részletes kivizsgálások alapján) semmilyen szív- és érrendszeri betegsége sincs. Ezek a szerek arra lettek kitalálva, hogyha valamilyen szervi elváltozás (szív, vese, érrendszer) miatt a szervezet nem képes szabályozni a véráramlást, akkor ezek „besegítenek”. Nem gyógyítják meg a beteget, de tovább élhet. Betegségmegelőző hatásuk viszont egyáltalán nincs, egyszerűen a csak csökkentik a vérnyomást. Ezt azonban – úgy látszik – sok kardiológus sem tudja (vagy nem érdekli), mert sok emberre szedetik, akkor is, ha normális a vérnyomásuk. A normális vérnyomást miért kell csökkenteni?

Sőt a „betegségipar” legnagyobb támogatói a gyógyszercégek gyakran tudatosan hazudnak, kutatási eredményeket hamisítanak meg, csak azért, hogy milliárdos üzletet csinálhassanak egy új szer piacra dobásával. Az orvosok pedig elhiszik ezeket a hazugságokat – hiszen nekik is megéri.

Éppen folyamatban van Amerikában az úgynevezett „ópiátbotrány”. Gyógyszercégeket fenyeget csőd, cégvezetőket fenyeget börtön. A tulajdonosok most próbálnak alkudozni a hatóságokkal, hogy elkerüljék a felelősségre vonást azért, hogy emberek millióit szoktatták rá a szintetikus ópiátot tartalmazó fájdalomcsillapítókra. Gyakorlatilag kábítószerfüggővé tettek több millió embert és több százezer ember halt már meg emiatt az elmúlt években.

Kutatókat, neves professzorokat fizettek le azért, hogy a mellékhatásokat elhallgassák, kedvezőbb színben tüntessék fel a szer hatását, vagy csak a nevüket adják egy-egy publikációhoz.

Az elcsalt kutatások alapján más gyógyszercégek is kifejlesztették a saját terméküket és ezek most lapítanak, hogy nehogy kártérítési perek százai után kelljen fizetniük.

Úgy látszik csak ennyire megbízhatóak a modern „ellenőrzött, kontrollált” vizsgálatok. (Egyéb gyógyszer-botrányok pl. itt, és itt, és itt,)

Az orvoslás szétválása – út a bukás felé

Régen a gyógyítók tapasztalati úton jöttek rá a hatásos gyógymódra. Kipróbáltak valamit, és ha a beteg meggyógyult, életben maradt, akkor azt továbbra is használták. Sok ilyen „hagyományos gyógymód” a mai napig is fennmaradt, – mert bevált.

Ma az orvoslásban embert részekre bontották és az orvosok szakosodtak egy-egy betegségre, szervre, szervrendszerre. Gyakorlatilag az embert ma egy gépnek tekintik, amely különböző (alkat)részekből áll és csak a „hibás alkatrészt” kell megkeresni, és a működését valamilyen módon befolyásolni, hogy jól (jobban) működjön.

Akár egy autónál: A szerelő átnézi a kocsit, és ha komolyabb a probléma elküld a motor specialistához, vagy a hűtőjavítóhoz, esetleg a karosszériáshoz. Mindenki csak a saját részével foglalkozik, de nem látja az egészet.

Ennek következtében ma az orvoslás eljutott oda, hogy „lehet, hogy az adott orvos szakértő a maga területén – de egyik sem ért az emberhez”.

Emellett ma a gyógyító orvos és a kutató orvos (legtöbb esetben) két külön szakma.

A kutató orvos próbálja megfejteni a betegségek okát, ők fejlesztik az új gyógyszereket, kezeléseket. Ezek a kutatók – többnyire – a laboratóriumaikban ülnek a mikroszkóp előtt és nemigen találkoznak valódi betegekkel, legfeljebb csak szövetmintákkal. Viszont az ő ajánlásaik alapján fogják majd a betegeket kezelni a legújabb szerrel, terápiával.

Emellett van a gyakorló orvos, aki a betegekkel foglalkozik és próbál gyógyítani. Azonban ez sem olyan egyszerű, ugyanis ezek az orvosok nem sokat tudnak a betegségek természetéről, ők, akik a betegekkel foglalkoznak nem kutatják magát a betegséggel, – csak kezelik, leginkább csak a tüneteket.

Hogy mit tehetnek (mit kell tenniük), az pontoson elő van írva. Ez az u.n. kezelési protokoll. A szigorúan leírt eljárási protokolltól eltérniük nem lehet, hiszen azt „tudományos kutatások” alapján írták elő, amit egy gyakorló orvos nem bírálhat felül.

Nem is akar, hiszen ha mindent a leírások szerint végez el, akkor őt felelősség nem terheli semmiért. Nem kell gondolkozni szinte semmin. Ha megállapít (megsaccol) egy diagnózist, minden le van írva, hogy milyen kezeléseket, gyógyszereket használhat, neki csak választania kell a listából. Ha nem válik be, akkor választ egy másikat a felsorolásból.

Gyakorlatilag ma nem az embert gyógyítják, hanem csak a betegséget kezelik.

Ha valamilyen új, megmagyarázhatatlan dologgal találkoznak az orvosok (ami nem volt benne a 20-30 évvel azelőtti egyetemi tankönyvekben) akkor meghökkennek. Vagy nem vesznek tudomást a tényekről, vagy egyszerűen hülyeségnek, véletlennek tekintik azt és nem foglalkoznak vele többet.

Például 30 éve még a D-vitamin ajánlott napi mennyisége 400 egység volt. Sok orvos még ezt tanulta, és még ma is figyelmezteti a betegeit, hogy vigyázzon, nehogy túladagolja, ne vegyen be többet. Őket nem érdekli, hogy – az újabb kutatások alapján – 2013-ól már a minimálisan ajánlott mennyiség 2000 egység lett.

Amellett – a covid alatt – kiderült, hogy rövid távon a napi 10-20 000 egység D-vitamin hatékonyan segíti az immunrendszert a vírusok elleni harcban. …és némelyik orvos erre azt mondja, „hülyeség”. Ő nem ezt tanulta, nem hisz az újabb eredményeknek.

Jó példa az orvoslás tehetetlenségére a rendszeresen felírt vérnyomáscsökkentők használata is. Kutatók keresik meg azokat a sejt receptorokat, mechanizmusokat, amelyek alapján megpróbálnak kémiai szerekkel beavatkozni a keringési rendszer működésébe. Ennek alapján kifejlesztenek egy „gyógyszert”, ami leviszi a magas vérnyomást.

Ha ez tényleg működik, akkor sokszor miért nem megy le mégsem az a vérnyomás? Miért nem segít, az ellenőrzött, tesztelt, „bizonyított” orvosság?

A kezelő orvosnak viszont elő van írva, hogy ha a betegnek határérték felett van a vérnyomása, akkor írjon fel egy vérnyomáscsökkentőt. Akkor is, ha csak néha megy fel az a vérnyomás. Hogy mitől ingadozik a vérnyomás, azt az orvos nem tudja (nem kutatja), de legtöbbször nem is érdekli. Ő megtette a dolgát: javasolt egy orvosságot. Az ingadozó vérnyomás okairól az orvosok valójában semmit sem tudnak.

A gyógyító hit

Sokszor azonban még a hatástalan kezelés, gyógyszer is hat, mert a beteg hisz benne. Ezt hívják placebónak. Nem tudjuk, hogy ez hogy működik, de számtalan eset bizonyítja, hogy mégis működik. Itt olvashat az ezzel kapcsolatos vizsgálatokról. (placebo)

Ilyenkor a beteg elhiszi, hogy pontosan a betegségére kifejlesztett szert – kezelést kapta – és jobban lesz, jobban érzi magát. Még akkor is, ha később kiderül, hogy nem is volt semmi a szerben, amitől jobban lehetne. De ő elhitte – és meggyógyult. Tehát nem a hatástalan szer, vagy kezelés segítette hozzá a gyógyulásához, hanem a hite a szerben, a kezelésben, az orvostudományban.

Egy kísérletben depressziós betegeknek infúziót kötöttek be. Az infúzióban a szokásos gyógyszereik voltak, de ezt a betegek nem tudták, azt hitték csak vizet kapnak. És a szernek semmilyen hatása sem volt. Viszont amikor ugyanazt az anyagot tablettában vették be, akkor jobban lettek. (Forrás)

Most akkor a hit vagy a tudomány segít?

A gyógyítás alkonya?

A mai nyugati orvoslásban maga a gyógyítás szinte teljesen megszűnt.

Míg a 18-19. században az orvosokat a betegségek természete, a betegség oka érdekelte és arra kerestek gyógymódot, a 20. századtól már inkább a kezelések, a terápiák és a gyógyszerekkel történő tünetelnyomás, gyakorlatilag a betegség szinten tartása került előtérbe.

Már nem is a gyógyítás a lényeg, – vagyis a tünetek okának kiderítése és megszüntetése, az egészséges állapot visszaállítása -, hanem a betegség alacsony, viszonylag tünetmentes szinten tartása a cél. Így a beteg beteg marad és lehet folyamatosan kezelni „gyógyszerekkel”. Ebből él ma az „egészség”ügy.

Sok esetben egy-egy betegség kialakulásáról ma sem tudunk többet, mint 200 évvel ezelőtt (bővebben itt).

Erre jó példa a nyirokmirigyrák. Maga a nyirokrendszer működéséről is alig tudunk valamit, a betegségeiről pedig szinte semmit. (A nyirokrendszer problémái)

A nyirokrendszert érintő daganatokat két csoportra osztják: a 200 éve – a felfedezőről elnevezett – Hodgkin-limfóma az egyik típus, a másik pedig – az összes többi, máig ismeretlen eredetű nyirokdaganat. Ezeket egyszerűen non-Hodgkins-nak nevezik, vagyis nem az, mint a másik. Ennyi derült ki 200 év alatt. Az okok: ismeretlenek – de kemoterápiás kezelés van rá, ami viszont nem gyógyítja meg a beteget, legfeljebb valamivel tovább él betegen – vagy nem.

Az elmúlt 50-60 évben szinte alig történt valami komolyabb tudományos felfedezés a gyógyítással kapcsolatban. Nem találtak fel semmilyen új, áttörő kezelési módszert, legfeljebb az eddigi módszereket finomítgatják, módosítják.

Még a gyógyszerfejlesztés is leállt. Kifogytunk az antibiotikumokból, nincs semmilyen új szer a kezünkben a gyógyszereknek már ellenálló kórokozókkal szemben. Antibiotikum rezisztencia

Ma az orvosok is gondolkodás nélkül elhiszik azt, amit (az elavult tankönyveikből) tanultak, amit a (gyógyszercégek által finanszírozott) kutatások állítanak. Ugyanúgy, mint ahogy 150 évvel ezelőtt sem kérdőjelezte meg egyik orvos sem azt, hogy az érvágással, a beteg kivéreztetésével egy csomó betegséget meg lehet „gyógyítani”.

Ma ezt az orvoslás már nevetségesnek, értelmetlennek, károsnak tartja, és hisz a modern tudományban. De lehet, hogy amit ma tudományos bizonyítéknak tekintünk, azt 150 év múlva ugyanígy a babonák közé sorolják.

Ma (jobb híján) hatásos kezelésnek tekintik a rákos betegek kemoterápiáját és sugárkezelését, pedig tudjuk, hogy mindkettő halálos és rákot okoz. Lehet, hogy ezeket az eljárásokat, a jövő orvosai az inkvizícióval egyenértékűnek tekintik majd, de ma mégis sokan hisznek benne.

Zárásként – a hit segíthet

Valójában a mai orvoslás is nagyon sok esetben inkább a hiten alapul, mint tényleges bizonyítékokon. Mivel a legtöbb esetben a tudományos „bizonyítékokat”, kísérleteket nem lehet igazolni, megismételni, – pedig ez lenne az orvostudomány alapja. A „bizonyítékokon alapuló orvoslás” nagyon sok esetben csak elméleteken alapul.

Tulajdonképpen a hatóságok is csak elhiszik, amit a gyógyszercégek állítanak a termékeikről. Senki sem fog újra dollár milliókat költeni arra, hogy ellenőrizze az eredményeket. Nincs rá pénz, lehetőség. A gyógyszercégeknek van, de nekik meg nem érdekük az újabb vizsgálat, hiszen ott van minden (az általuk készített) dokumentációban. Független ellenőrzés nincs. Az orvosok pedig hisznek a gyógyszerészeti hatóságnak és elhiszik, amit a gyógyszerügynök kolléga mond.

A beteg pedig hisz az orvosának. Hisz az orvos tudásában, hogy minden orvos ugyanazt tudja (nagyobbat nem is tévedhetne!), mivel ugyanazt a diplomát kapta mindegyik, hiszi, hogy az orvosa pontosan tudja, hogy mi okozza a tüneteit (és nem csak találgat), és hiszi, hogy orvosa valóban megfelelő szert, kezelést írja fel a számára, és hisz benne, hogy a javasolt szer, kezelés tényleg segít.

…és a végén meggyógyul – vagy nem.

(Érdemes lenne megkérdezni az orvost, hogy mitől van az adott probléma, mi okozza. Mert ha nem tudja a probléma okát, akkor azt sem tudja, hogy mire javasolja a gyógyszert! Pl. mi okozza a magas vérnyomást?)

Ha a beteg bevállalja az orvos által javasolt terápiát, akkor a felelősség már az övé, pedig semmi bizonyíték sincs a kezében, hogy tényleg az a baja, amit az orvosa gondol, és a tabletta tényleg jó-e neki, – de elhiszi.

Tulajdonképpen ezzel nincs is olyan nagy baj, mert mint láthattuk sokszor a hitnek (placebó) nagyobb gyógyító ereje van, mint bármilyen hatóanyagnak, vagy kezelésnek.

Ha eléggé hiszünk valamiben (Istenben, sorsban, orvosban, tudományban) akkor akár meg is gyógyulhatunk – vagy nem.