Nem mindig szükséges a kemoterápia, a sugárkezelés és a hormonkezelés.

Akkor miért adnak nálunk automatikusan?

A mellrák a legtöbbször diagnosztizált daganatfajta, de a legújabb kutatások szerint, a leggyakoribb, – és legtöbbször (félre)kezelt – formáját valójában nem is lenne szabad ráknak tekinteni. (A daganat és a rák nem ugyanaz!) A daganat okairól itt olvashat.

A legfrissebb tanulmányok szerint, a leggyakoribb (úgynevezett „korai”) mellrák típus esetében nem lenne szükség kemoterápiára, mivel az semmivel sem javítja a betegek esélyét, sőt (más kutatások szerint), a kemoterápia növeli a daganat újbóli megjelenését, és segíti újabb, más típusú daganatok kialakulását is.

A kemoterápiát sokszor alkalmazzák (nálunk szinte mindig) alkalmazzák a műtétek után a mellrák terjedésének vagy visszatérésének megakadályozására. Nem műthető daganatok esetén ez a kezelés segíthet, – de a daganat (és/vagy a mell) teljes eltávolítása esetén a kemoterápia és a sugárkezelés felesleges.

A mérgező hatású kemoterápiás szerek (DNS károsító hatásuk mellett) súlyos mellékhatásokat okoznak, tönkre teszik az emésztőrendszer, gyengítik az immunrendszert, terméketlenséget okozhatnak, és komoly fájdalommal járnak, felesleges szenvedésnek kitéve a beteget. (A daganatkezelésekről bővebben itt olvashat.)

Az amerikai Országos Rákkutató Intézet (NCI) alapítványok (és nem gyógyszercégek) finanszírozásával több mint 10.000 mellrákkal kezelt nő további sorsát követték nyomon, és végeztek náluk genetikai vizsgálatot (Oncotype DX) a daganat újbóli megjelenésének esélyét vizsgálva. A tesztek szerint a vizsgált személyek egy részének olyan minimális az esélye a kiújulásra, hogy alapból nem kaptak kemót, míg nagyjából ugyanilyen arányban voltak azok (áttétesek) akik alapból megkapták a kezelést. Az alanyok 67%-ánál viszont nem volt egyértelmű az eredmény, ezért a felük kapott kemót, a másik felük nem.

A kutatás végeredményeként az derült ki, hogy a kemoterápiában részesülők 93,8% esélye volt a túlélésre/kiújulásra, míg a kezelést nem kapottaknál ez 93,9% volt. Tehát gyakorlatilag teljesen mindegy, hogy kaptak-e kemót, vagy nem!

A kutatás eredménye az elismert New England Journal of Medicine orvosi lapban jelent meg és egy rákkutató konferencián ismertették. (A vizsgálat eredetije itt olvasható.)

Az eredmények következtében a legnagyobb, rákos betegekkel foglalkozó amerikai és brit kórházak azonnal módosították a kezelési protokollt és leállították a kemoterápia „a biztonság kedvéért” adását, ugyanis – ott – a biztosítók nem finanszíroznak felesleges, – bizonyítottan – ártalmas kezeléseket.

Összességében a könnyen műthető, jól körül határolt, teljesen eltávolítható, úgynevezett „korai” melldaganatok esetében a nők 70%át meg lehetne kímélni a felesleges szenvedéstől, mivel ez a daganatfajta nem hajlamos a tovább terjedésre. A kutatók kiemelték, hogy ez csak abban az esetben érvényes, amennyiben nincs még egyértelmű áttét, és a tumor nem terjedt át a környező szövetekre. (Forrás itt és itt.)

Az egyéb (ritkább) melldaganatok esetén a műtét utáni 5 éves túlélési/kiújulási arányt jól mutatja az alábbi ábra. A kék oszlop a hagyományos kezelést mutatja (kemo+hormon), a zöld egy alternatív módszer eredményei, ahol nem az előírt protokollt követik.

E szerint a kemót nem választók 5 éves túlélési aránya kétszeres a kezeltekhez képest.

A daganatok túlélési, gyógyulási esélyeiről itt olvashat bővebben.

…és nálunk? Nálunk nincs választás!

A protokoll szerint mindenki kap kemót, vagy sugarat, vagy mindkettőt (és persze hormont). Nálunk az egészségbiztosító automatikusan fizeti a kezeléseket – és ebből él a korház (meg az orvos is).

Sokszor semmi sem indokolja az agresszív utókezeléseket, hiszen a daganatot teljesen eltávolították (sokszor az egész mellet és a környező nyirokcsomókat is), és a szövettan, véreredmények, tumormarker, ultrahang és CT sem jelez rákos elváltozást, mégis kap kezelést a beteg – „biztonság kedvéért”.

…és akkor ezt miért nem ellenőrzik, hiszen megvannak a daganat előrejelzéséhez szükséges módszerek, amelyek jelezhetik a megbúvó daganatos sejteket?

A legegyszerűbb a tumormarker vizsgálat. Ezek a immunrendszer, vagy a rákos sejtek által kiválasztott jelzők már kezdeti stádiumban képesek jelezni a rákos folyamatokat, és kimutatják a szervezetben esetleg még szétszórt rosszindulatú sejteket. Más országokban rutinszerűen alkalmazzák ezt a vizsgálatot arra is, hogy igazolják, vagy cáfolják az utókezelések szükségességét. A tumormarkerek alkalmasak arra is, hogy nyomon követhessék az alkalmazott terápia hatékonyságát, és ha kell módosítsák a kezelést, vagy felfüggeszthetik a hatástalan és felesleges kezelést.

Ehhez képest nálunk csak a kezelések végén (ha kibírta a beteg), az utólagos kontroloknál nézik a tumormarkert – de akkor már minek?

Ha a kezelések után magas a tumormarker, az a kezelés hatástalanságát mutatja. Ha az érték jó, akkor fenn áll a lehetőség, hogy már a daganat eltávolítása után is jó volt, és akkor értelmetlen volt a beteg szervezetének a pusztítása – ezért (nálunk) inkább nem ellenőrzik ezt előre. A tumormarkerekről részletesen itt olvashat.

Ha a legmodernebb diagnosztikai módszerek szerint sincs daganat a szervezetben, akkor mégis miért adnak nálunk kemót és sugarat? Mert az biztos, hogy nem a beteg érdekében történik – mert neki már nincs daganata, – hanem inkább a pénz miatt. (A kemoterápia és a sugárkezelés több milliós üzlet a kórház számára.)

Pedig a leggyakoribb mellrák típusok legnagyobb része akár magától is meggyógyulhat.

A kezdeti stádiumban levő nem agresszív (nem terjedő), jól körülhatárolt melldaganatot, csomót nálunk azonnal agresszív kezeléseknek vetik alá, holott számos kutatás szerint az esetek jelentős részében ez az elváltozás spontán elmúlik. Természetesen ezért a betegnek sokat kell tennie (életmódváltás, táplálkozás, lelki okok kezelése), de a megoldás mindig az ő kezében van, és nem háríthatja át a felelőséget az orvosokra.

A kórházakban ma mindenkit egyformán, csak rutinból kezelnek, az egyénre szabott terápia Magyarországon még alig elérhető – és nem olcsó. Pedig mint látható a megfelelő tesztekkel pontosabban meg lehetne határozni a terjedésre való hajlamot, és meg lehetne menteni a betegeket a felesleges szenvedésektől (és a kórházakat, orvosokat néhány milliótól).

Mit említettem nálunk nincs választása a betegnek, – de ez valójában nem így van.

Sokszor hallom, hogy az orvos megfenyegeti a beteget, hogy ha nem veszi fel a kezelést, akkor többet nem foglalkoznak vele, „ide többet ne is jöjjön” (ez konkrétan így elhangzott), mert elutasította a kezelést, TB alapon tovább nem kezelik.

Ez egyszerűen hazugság, de a legtöbben a fenyegetés hatására bevállalják az orvos által erőltetett terápiát.

Valójában mindössze arról van szó, hogy (idézem a törvény szövegét): „a kezelés elmulasztásából származó bármilyen következményért az orvost és a kórházat semmi felelősség nem terheli.” De ha felveszi a kezelést akkor sem, hiszen aláírta a beleegyező nyilatkozatot, amivel mindent magára vállalt!

Az agresszív utókezelések (kemo és sugár) indoklására nálunk az orvosnak nem is kell mást tennie, minthogy ráírja a beteg papírjára, hogy „rosszindulatúságra való hajlam lehetséges”.

Ezzel egyrészt le is védte magát és fenyegetheti vele a beteget. Pedig ez a mondat igazából nem jelent semmit! „Hajlam?” és „lehetséges?”, vagyis vagy lesz valami, vagy nem? Ez a „nesze semmi, fogd meg jól” tipikus példája.

Ma – a protokoll szerint – már azt is rosszindulatú daganatnak tekintik, ha a műtétnél rutinszerűen eltávolított őrszem (sentinel) nyirokcsomóban rákos sejteket találnak. Ez a nyirokcsomó a mellben levő nyirokerek és a hónaljnál futó nagy nyirok erek közötti, mellhez legközelebb levő első nyirokcsomó. Ha ebben van rákos sejt (és távolabb már nincs) az valójában azt jelenti, hogy a nyirokrendszer hatékonyan végzi a feladatát, és megállította (kiszűrte) a szétszóródó sejteket.

Mindenkiben, minden nap keletkeznek rákos sejtek és a nyirokcsomó – mint az immunrendszerünk része – csak végzi a feladatát, de ez önmagában még nem jelenti a daganat terjedését. (A nyirokrendszer működéséről itt, a nyirokrendszer okozta egyéb tünetekről itt olvashat.)

Valójában a sebész látja, hogy a környező, távolabbi nyirokcsomókban van-e elváltozás (ha gyanúsat lát ezeket is kiveszi, és megvizsgálják). Ha a környező szövetek, nyirokcsomók nem utalnak daganatra, akkor az őrszem-nyirokcsomóban levő rákos sejtek nem jelentik a daganat terjedését, rosszindulatúságát.

Rosszindulatú daganat esetén nemcsak az első (sentinel) nyirokcsomóban, hanem több másik nyirokcsomóban is megjelennek a rákos sejtek, sőt a mellben terjedő daganat esetén először – az eredeti csomóval – közvetlenül érintkező szöveti és vér invázió – áttét alakul ki. A többszörös nyirokterjedés felveti a lehetőségét annak is, hogy a daganat kiindulási pontja is valamelyik nyirokcsomó volt, és a mell zsír- illetve kötőszövetében csak (tárolóként) bezáródott, betokosodott a daganat. (Ma a nyirokrendszer komplex működését nem igazán ismeri és érti az orvostudomány. A nyirokrendszer szerepe mindig a háttérbe szorul és csak mellékes, másodlagos problémaként tekintenek rá. Ezért legtöbbször nem ismerik fel a nyirokműködési zavarokat, – csak amikor már késő.)

Egyébként mivel a rákos betegek sok pénzt hoznak a kórháznak, még soha, senkitől sem tagadták meg a kezeléseket – ha kérte.

De vannak olyan daganatok is, amelyeket élete végéig hordozott a beteg tünetmentesen, minden probléma nélkül. Amerikai statisztikák szerint a 80-90 éves korukban egyéb okok miatt elhunytak boncolásakor, 83%-nál találtak daganatot, amiről senki nem is tudott.

Tanulmányok több olyan esetről is beszámolnak, amikor a felfedezett és agresszívnak nyilvánított, nyirok áttétet képző melldaganatok is spontán felszívódtak, és itt nem csak egyedi esetekről van szó. Forrás itt és itt.

A daganat legtöbbször lassan, évek alatt alakul ki; a „hirtelen” megjelenő csomók többnyire úgynevezett korai daganatnak tekinthetők, ezek könnyen eltávolíthatók.

De több kutatás szerint a nem egyértelműen rosszindulatúnak tekintett daganatokat is, mint például az in situ duktális karcinóma (DCIS) esetén teljesen értelmetlen úgy kezelni az elváltozást, mintha egy életet veszélyeztető halálos rákfajta lenne. (Ezek a jól körül határolt, betokosodott csomók, amelyek bár tartalmaznak rákos sejteket, zártságuk miatt nem képesek az agresszív terjedésre.)

Nézzük, konkrétan miről is van szó: A leggyakoribb elváltozás az úgynevezett DCIS melldaganat, aminek jelentése, duktális carcinoma in situ – ez olyan elváltozásos terület, amely önmagában nem rosszindulatú, nem terjedő, egy helyben maradó (in situ) szöveti elváltozás. Gyakorlatilag annyira „veszélyes”, mint egy jóindulatú bőrkinövés (pl. papilloma). Ezért Amerikában orvosi bizottságok már régóta javasolják, hogy ezt a típusú elváltozást ne is tekintsék daganatnak, ráknak és ne alkalmazzák rá meg meglevő kezelési protokollokat, mert valójában egy könnyen kezelhető ártalmatlan elváltozásról van szó, maximum csak úgynevezett „rákmegelőző állapotnak” tekinthető, mint egy jóindulatú kinövés, polip, mivel ebben az esetben is egy ártalmatlan szövetszaporulatról van szó.

Az alábbi idézet a hivatalos emlődiagnosztikai kézikönyvből másoltam ide:

(DCIS esetén) „A valódi daganat kialakulásának rizikója 1,5-10-szer magasabb, mint ezek hiányában. Fizikális vizsgálattal általában nem azonosítható az elváltozás. A DCIS ritkán tömött területként tapintható az emlőben, ill.  a meszet termelő formáiban a radiológiai kép alapján merül fel a gyanú az eltérésre. A szervezett szűrés bevezetésével számuk emelkedni látszik, hiszen a betegek a rákmegelőző állapotok stádiumában kiemelésre kerülnek, még mielőtt a valódi daganat kialakult volna.” (Forrás: Emlődiagnosztikai kézikönyv)

Vagyis a DCIS 1,5,, max. 10%-kal növelheti meg a mellrák esélyét (csak megjegyzem: a táplálkozás 80%-kal).

Nálunk mégis ez a leggyakoribb elváltozás, amit „rosszindulatúként” kezelnek.

Ma a protokoll erre is a műtét+kemó/sugár+hormonkezelés „szentháromságát” írja elő, miközben több rákkutató szervezet szerint ezek nem is valódi daganatok, és már rég át kellett volna sorolni a „jó indulatú vagy lassú lefolyású hámsejt eredetű elváltozások” közé. Ehelyett világszerte több millió nőt mérgeztek és csonkítottak meg feleslegesen.

Egy friss, konkrét eset:

60 éves nő orvosi leletei szerint a diagnózis: „Emlő bizonytalan és ismeretlen viselkedésű daganata”. Ez szerepelt a kórházi papírokon, a műtéti leírásban, és a szövettani eredményeken is. Az Emlőterápiás Bizottság szakvéleménye szerint az eltávolított 4×2,5 cm-es szövetben „elszórt, apró, meszes gócok” mutathatók ki, daganatra utaló elváltozás nem található. Mivel a meszes elváltozás az emlő zsírszövetében található, és nem a bimbó, vagy tejmirigyek környezetében alakult ki, nem hormonális eredetű elváltozás, amit a szövetek hormonális elemzése is megerősített (HER2 negatív).

Amikor viszont a beteget tovább küldték az onkológiára (mert nálunk ez muszáj), ott már a következőket írták a leletekre és innentől már mindenhol ez szerepelt: „Emlő rosszindulatú daganata”.

Akkor most melyik? Az onkológus az „isten”, aki mindent tud és a többi orvos nem ért a szakmájához?

Mivel ettől kezdve daganatos betegnek tekintik, az onkológushoz tartozik …és már fel is írták a sugár- és hormonkezelést. (Teljesen eltávolították az elváltozást, – akkor mit sugaraznak?)

Ilyenkor arra szoktak hivatkozni: „lehetnek a szervezetben szétszórt rákos sejtek”. Igen lehetnek. Sőt mindenkiben vannak is. De hová irányítják a sugarat?

Az előzetes és az utólagos szövettani, patológiai szakvélemény sem igazolt semmiféle terjedést. Idézem: „Biopszia eredménye: cisztás elváltozást mutató emlőszövet. A műtét során eltávolított szöveti eredmény: ép vonalú vágási szél” – vagyis szövetpusztulásra, terjedésre utaló jel nincs a széleken, tehát a gyanús területet maradék nélkül eltávolították. „egyértelmű tumortest makroszkóposan nem azonosítható” – az eltávolított részben nincs látható daganat.

A felszíni bőrszövetben elváltozás nem található – „kóros körülírt eltérés nem azonosítható, atípusos ductalis hyperplasia”. „egy 5 mm-es gócban a DCIS kritériumait is kimeríti” – vagyis egyértelműen NEM rosszindulatú elváltozás. „Mikromeszesedés számos ponton, részben a cysticus involútiót mutató terminalis egységek” – vagyis cisztákból kialakult apró meszes csomók. „Malignitásra utaló szöveti jel nincs.Több gócúság: nincs. Mitózis index: kevesebb, mint 1 mitózis. Peritumorális (nyirok)érinvázió: nincs. TIL: nincs. Nekrózis jelenléte az invazív komponensben: nincs.” – Vagyis terjedésnek, további kóros szöveti károsodásnak nyoma sincs.

Ennek ellenére sugárkezelésre küldték és tablettás hormonkezelést kapott.

Sokszor a kampányszerűen szervezett ingyenes szűrővizsgálatok találnak a mellben daganatra utaló jeleket, de olyan országokban, ahol fizetős az egészségügy, a betegek nem mindig tudják a fizetni a kezelések magas költségét. Amikor évek múlva a beteg újra orvoshoz kerül, gyakran nem találják a mellrákszűrésnél kimutatott elváltozásokat, még az agresszívnak nyilvánított daganatok is visszafejlődhetnek. (Forrás)

Nálunk a mellrákszűrésnél a legkisebb gyanús jelre is daganatossá nyilvánítják a beteget (ennek minden lelki megterhelésével együtt) és azonnal bevetik a teljes arzenált. Néha – szerencsére – kiderül, hogy a mammográfia ellenére sincs rosszindulatú elváltozás, de amit addig a beteg már átélt – a téves diagnózis miatt, – arra nincs orvosság.

 

Egy másik, nem régi esetben szintén „rosszindulatú mellrák” volt a diagnózis. Valójában (a leletek és vizsgálatok alapján) azonban a mell külső széléről távolítottak el egy gócos nyirokcsomót és terjedésnek szinten semmi nyoma nem volt. Ennek ellenére persze Őt is tovább küldték sugárra, kemóra és hormonkezelésre.

Csakhogy közbe jött a koronavírus, lezárták a kórházakat és immár 7. hónapja senki nem kereste az onkológiáról, hogy fontos lenne az utókezelés. Akkor mégsem olyan fontos? Egyébként a magánúton elvégzett minden friss vizsgálat negatív eredményt mutat, semmilyen kóros elváltozás nincs.

Azóta több mint másfél év telt el. Egyéb okok miatt kórházba kellett mennie, ahol észrevették a rendszerben, hogy nem kapott kemót. Azonnal kiírták a következő hétre kezelésre. Az, hogy hogy van, mi történt az eltel idő alatt – senkit sem érdekelt. Egyébként nem ment el a kezelésre, jól van, többször volt már mindenféle vizsgálaton (magán úton) minden eredménye továbbra is negatív, nincs semmi féle daganata.

A fejlettebb országokban (eszerint nem nálunk) a nem egyértelműen rosszindulatú melldaganatok esetében, az úgynevezett követéses terápiát alkalmazzák. Ez az jelenti, hogy nyugalomban levő elváltozásoknál nem végeznek semmilyen agresszív beavatkozást, hanem erősítik a beteg immunrendszerét (pl. vitaminokkal) és rendszeres kontrollal ellenőrzik a tumor állapotát. Ha nem okoz problémát nem kezelik feleslegesen és az immunrendszer leküzdheti a problémát, de ha szükséges, bármikor közbeavatkozhatnak.

Miért nem alkalmazzák ezt nálunk?

Mert nálunk a pénz és az orvosok büszkesége előrébb való, mint a betegek érdeke. A neves orvosok ragaszkodnak a régen tanult, évek óta alkalmazott, de mára már elavult módszerekhez, előírásokhoz. Mert egyik sem fogja azt mondani, hogy amit eddig csináltunk az inkább ártott, mint használt volna a betegeknek – és különben is, jól megélnek belőle.

A remény a fiatal, széles látókörű orvosokban van, de nekik sem könnyű.

Max Planck német tudós mondta: A tudományban az új dolgok soha nem robbannak be forradalmian. Az új felfedezések akkor terjednek csak el, – ha kihalnak az ellenzői.

Az orvoslás folyamatosan változik, megújul, csak az a baj, hogy nálunk nem követik – vagy csak több éves késéssel – a legújabb eljárásokat, módszereket. Addig pedig betegek ezreinek teszik tönkre az életét, nyomorítják meg a testét.

Míg alig néhány éve, még a legkisebb melldaganatra utaló gyanú esetén is a teljes mell és a környéki nyirokcsomók eltávolítása volt az előírt protokoll, azóta már rájöttek, hogy ez semmit sem javít a túlélési esélyeken, de megnyomorítja a beteget.

Több év eredményeinek, tapasztalatainak összesítésének köszönhetően (és a bátor orvosoknak, akik szembe mertek szállni a berögzött módszerekkel) rájöttek, hogy felesleges a drasztikus sebészeti beavatkozás (mint 10 évvel ezelőtt), legtöbbször az is elég, ha csak a daganatot és a közvetlenül hozzákapcsolódó szöveteket távolítják el, – a gyógyulási esélyek ugyanazok.

Talán nálunk is eljutnak – nemsokára – oda, hogy nem kell feltétlenül minden mellrákost feleslegesen megmérgezni kemoterápiával, vagy roncsolni az egészséges sejtjeit sugárkezeléssel.

Szinte naponta találkozom olyan esetekkel, ami az utókezelések hatástalanságát, leginkább káros hatásait mutatják:

Amikor a teljes mell eltávolításon átesett betegnek sugárkezelést javasoltak – „mert lehetnek még rákos sejtek” – (de hol, ha semmilyen vizsgálat nem mutatta ki?), és a sugárterápia után a tüdő körüli szövetekben daganatos gócok jelentek meg (a tumormarker megerősítette), most azért küzd, hogy a sugárzás következményeként ne legyen tüdőrákja. (Részletesen a „Daganatterápiák” című cikkben.)

Vagy amikor a műtét és a kezelések után 5 évvel gyógyultnak nyilvánítják a beteget (javítja a statisztikát), de a 6. évben újra daganatot találnak a mellben – akkor azt mi okozta, ennyire volt hatásos a kezelés?

Sok esetben a műtött, kemózott, sugarazott beteg évekig kap még hormonkezelést, aminek következtében (a legyengített immunrendszer mellett) később petefészekrák, magas vérnyomás, szívbetegség, bőrproblémák alakulhat ki.

A fenti kutatásokat figyelembe véve azok, akik kaptak valamilyen utókezelést, és ma teljesen gyógyultnak tekinthetők, azok a kezelések nélkül is meggyógyultak volna.

Egyébként a kemoterápia sem ”csodaszer” (a sugárzás roncsoló, sejtmutációt okozó hatásáról nem is beszélve). A kemoterápiában alkalmazott sejtméreg gátolja a rákos sejtek osztódását és növekedését, de nem feltétlenül pusztítja el a rosszindulatú sejteket, inkább csak akadályozza növekedésüket, szaporodásukat; emellett súlyos, akár végzetes mellékhatásokat okozhat. (lásd a Daganatterápiák-nál.) A kemoterápia a mindazonáltal tumorsejteket (és az egészséges sejteket is) érzékenyebbé teheti a sugárzás roncsoló hatására – ha nem sikerült teljesen eltávolítani a daganatot. (Forrás)

… de ha eltávolították?

Mit lehet tenni?

Azt szoktam javasolni a rákos betegeknek, hogy ne bízza az életét azonnal egyetlen orvosra, hanem nézzen utána a lehetőségeknek. Kérje ki másik, – akár több – szakember véleményét is.

Sajnos a legtöbb ma hivatalosan praktizáló orvos ugyanazt tanulta, ugyanazt a protokollt követi, de a szélesebb körű tapasztalatokkal rendelkező orvosok esetén felmerülhetnek más lehetőségek is.

Ha nem agresszív, gyorsan terjedő, tünetet nem okozó daganatról van szó, nem kell azonnal a kés alá feküdni. Rendszeresen ellenőriztesse a szervezete működését, (vérvételek, ultrahang, CT, stb.) és életmódváltással, egészséges táplálkozással, immunerősítéssel segítse saját gyógyulását. (A rák ellenes étrendről itt olvashat.)

Ha a bezárt, betokosodott csomót biopsziával „megpiszkálták”, és egyértelmű rákos sejteket találtak a szövettani mintában, akkor azt szoktam javasolni, hogy a lehető leggyorsabban műtesse meg magát, és távolítsák el a daganatot, mert amit eddig a szervezete bezárva tartott, az most kiszabadulhatott.

Csak a tumor teljes eltávolítása utáni részletes szövettani vizsgálat tudja pontosan megmondani, hogy milyen típusú volt a daganat. (Az előzetes biopszia csak a gyanút igazolta.)

Ha a szövettan nem mutat egyértelmű terjedést (mert az kimutatja), és a sebész sem talált áttétet, akkor semmi sem indokolja az utókezeléseket. A „hajlam” és a „lehetséges” csak mellébeszélés.

Ma, a legújabb protokoll szerint már akár előre is adhatnak kemoterápiás vagy sugárkezelést, aminek legfeljebb csak nagyon nagy kiterjedésű daganat esetén lenne valami értelme. De sajnos ez nem így van. Már azt a daganatot is elkezdik kezelni, amiről valójában még nem tudni, hogy milyen fajta, vagy szükséges-e egyáltalán kezelni, mert egyszerűen eltávolítható. (Talán az az indok, hogy utána már nem kellene kezelni? Kezeljük inkább látatlanban!)

Mint láthattuk a megszokott agresszív kezelések semmivel sem csökkentik a kiújulás esélyét, de okozhatnak sokkal komolyabb problémákat.

Járjon rendszeresen kontroll vizsgálatokra, ellenőriztesse vérképét, a daganatot jelző tumormarkereit és segítse a szervezete működését, – és ha szükséges, keresse fel a kezelőorvosát. Szükség esetén bármikor be lehet avatkozni.

Tudom, daganat esetén nehéz okosan dönteni, ilyenkor sokkol a hír (és sokkolnak az orvosok is), de nagyon sok olyan beteggel találkozom, akik – így, utólag, mostani gondolkodással – ma már nem vállalnák a kezeléseket.

Az orvos csak javasol, – de mindig a beteg választ és a döntés, a felelősség is mindig a betegé.

Esetek a hazai onkológiai kezelési gyakorlatból.