Az inzulinrezisztencia nem betegség!

Az inzulinrezisztencia (IR) ma már elterjedt kifejezés és nagy divat az orvosok körében, pedig 10 évvel ezelőtt a hivatalos orvoslás még azt mondta, hogy ilyen nem is létezik. Ebben az időben viszont a gyógyszergyárak ajánlásával egy új kezelési protokoll (előírás) született meg, miszerint nem baj, ha normális a beteg vércukorszintje – adjunk neki vércukorszint csökkentőt. Ha pedig egy tünetre van „gyógyszer”, akkor az betegség – vagyis üzlet.

Az inzulinrezisztencia okát nem ismerik az orvosok, mert nem betegségről,  hanem inkább csak egy tünetről van szó. Egy emésztési probléma tünete. Ehhez azonban nem ért egy endokrinológus.

Nézzük, mi is tulajdonképpen az inzulinrezisztencia

Szervezetünk a vérünkben levő elsőszámú energiaforrás, a vércukor (glukóz) szintjét bonyolult szabályozó rendszerrel tartja egyensúlyban. Ennek egyik meghatározó eszköze a hasnyálmirigy által termelt inzulin.

Az inzulin a szervezet teljes anyagcseréjének, tehát a zsír-, a fehérje-, és a szénhidrát lebontásának és felhasználásának a legfőbb szabályozó hormonja.

Az inzulinrezisztencia az a szénhidrát-anyagcsere zavar, amikor a sejtek érzéketlenné válnak az inzulinra, ami a vérben levő cukor sejtekbe jutását és energiává történő átalakítását segítené. (Forrás)

Ha vérben több a cukor a kelleténél, a szervezet fokozza az inzulin termelését. Optimális esetben a szénhidrátok lebontásával az inzulintermelés is csökken. Ha azonban sok a cukor a vérben, az inzulinszint is állandóan magasabb marad és egy idő múlva a sejtek már kevésbé reagálnak az inzulinra, és a cukor a vérben marad. Hosszabb távon ennek következménye lesz a 2-es típusú cukorbetegség.

Egyszerűen fogalmazva: ahogy az inzulin áramlik a vérrel kopogtat a sejtek „ajtaján” – jön a cukor, engedd be! Ha túl sok az inzulin a vérben, a sejtek egy idő múlva már nem nyitnak ajtót az állandó „kopogásra”, a cukrot nem használjuk fel, és a vércukorszint megemelkedik.

Amikor tartósan magas az inzulinszint (hiperinzulnémia) a vércukorszint kezdetben még normális – sőt néha alacsony is. Ha alacsony a vércukorszint fokozódhat az édesség, szénhidrát utáni vágy, – de ezt akár a stressz is kiválthatja.

A folyamatos inzulintermelés viszont a hasnyálmirigy kimerüléséhez vezet, és ezután már nem képes a szervezet elegendő inzulint termelni, pótlásra szorulhat. Ez az 1-es típusú cukorbetegség. Ezért nevezik az IR-t a “cukorbetegség előszobályának”.

Az inzulinrezisztencia leggyakoribb oka

A mostani orvosi álláspont szerint az IR oka a túlzott szénhidrát fogyasztás, ez azonban egyáltalán nem igaz. Az inkább elhízást és cukorbetegséget okozna, de nem magyarázza a vérben levő „felesleges” inzulint.

Emelkedett inzulinszintet azonban nem csak a sok szénhidrát okozhat, ehhez azonban nem ért az endokrinológus, vagy a diabetológus (cukorgondozó).

Ugyanis sokszor nem is a sok szénhidrát – cukor – okozza a problémát, hanem a túlzott állati fehérje és zsír/olaj fogyasztás – szénhidráttal együtt, vagyis a (számomra) nem megfelelő ételtársítás.

A szénhidrátokat gyorsan bontjuk és hasznosítjuk, de a nehezen emészthető fehérjék miatt lelassul az egész emésztési folyamat. Amíg a fehérjéket próbáljuk megemészteni, addig a szénhidrát is a gyomorban pang és csak lassan halad tovább az emésztőrendszeren, ezzel arra kényszerítjük a hasnyálmirigyet, hogy hosszabb időn át (amíg a húst le nem bontjuk) inzulint is termeljen.

Vagyis: optimálisan a szénhidrátokat két óra alatt lebontjuk és az inzulinszint normalizálódik. Sokan azonban az állati fehérjéket 24 óra alatt sem bontják le és az azokkal együtt megevett szénhidrát is ott reked a gyomorban és már is folyamatos az inzulintermelés, emelkedett a vér inzulinszintje. A vérben azért van még evés után két órával is nagyobb mennyiségű inzulin,- mert szükség van rá, mert még szénhidrátot kell bontania, – akár még a tegnapit is. Hogy mit, milyen gyorsan emésztünk, arról itt olvashat részletesen.

A felmérések során gyakran tapasztalom, hogy a késői vacsora, vagy a vacsorárá evet komplexebb étel (sok zsír+fehérje+szénhidrát), még másnap délben is a gyomorban és a patkóbélben van (a patkóbélbe ürül az inzulin és minden emésztő enzim). Egy teljes emésztési folyamatnak optimálisan 12 óra alatt le kellene zajlani, de ez nagyon sok esetben nem így történik. Ez a lassú emésztés, ami sok más emésztési problémát is okozhat.

Tehát jó esély van rá, hogy a vizsgálatnál nem is az üres gyomorba kerül a cukoroldat, hanem a tegnapi vacsora maradékára. Így már szinte biztos, hogy fokozott inzulinterhelést fog mutatni az eredmény, ez azonban nem az inzulinrezisztencia, hanem a lassú emésztés következménye.

Egy másik lehetséges ok a hamis eredményre az is, hogy sokan esnek abba a hibába, hogy – mivel a terheléses vércukor vizsgálatra éhgyomorral kell menni -, este direkt későbben, vagy többet esznek, hogy reggel ne legyenek éhesek. Ekkor viszont a vizsgálat előtt megivott cukoroldat nem az üres gyomorba kerül, hanem az emésztés aktív (tegnapi) szénhidrátbontásának ad még egy plusz feladatot. Így persze, hogy két óra múlva nem lesz  még normális az inzulinszint, hiszen még a tegnapit is emészti. Ez azonban egyáltalán nem érdekli az orvoskat, lényeg: találtunk egy “beteget”, akit lehet kezelni, “hiszen ebből lélünk”!

Minden ember anyagcseréje, emésztése egyedi. Van, aki gyorsabban emészt és van, aki lassabban, sőt az emésztés függ attól is, hogy mit, mennyit és milyen kombinációban fogyasztottunk. Ezért mutat hamis eredményt egy “átlag” emberre kitalált vizsgálati módszer. Volt, akinek ez eszébe jutott – és az nem az orvos volt.

A terheléses cukorvizsgálatnál a vizsgálat előírása szerint 80 gr cukoroldatot kell meginni. Egyszer egy “beteg” meg is kérdezte, amikor meglátta a nagy pohár löttyöt:

•  – Ennyit kell meg inni egy 90 kilós embernek is, meg nekem is a 49 kilómmal? Mert szerintem nem teljesen egyforma az anyagcserénk!
• – Nem baj, mind meg kell inni, ez a protokoll – hangzott a válasz az aszisztenstől.” – A többi pedig nem számít.

Egyéb tényezők

A szója is közrejátszhat az inzulinrezisztencia (és végső soron a cukorbetegség) kialakulásában. Mivel a szójában levő anyagok blokkolják, lassítják a fehérjebontást, sőt akár a hasnyálmirigy teljes enzimtermelését is, már kis mennyiségű szója is lelassíthatja a fehérjékkel elfogyasztott szénhidrát megemésztését. Hogy miben fogyaszthat szóját (akár tudtán kívül is) arról itt olvashat.

A zsírosabb/olajosabb ételek bevonják a keményítőt (ezzel lassítják a felszívódást is – ami jó), de epe- és májproblémák esetén lelassul a zsíranyagcsere, és emiatt a szénhidrátok is tovább maradnak a lebontási szakaszban, folyamatosan inzulintermelésre késztetve a hasnyálmirigyet. Az emésztésünkről működéséről itt olvashat. 

Sok “gyógyszer” is lassítja az anyagcserét, a tápanyaglebontást. Ilyenek pl. nyugtatók, altatók, savcsökkentők, vérnyomáscsökkentők, fogamzásgátlók, így ezek is elősegíthetik az inzulinrezisztencia kialakulását. (A legtöbb betegtájékoztatójában benne is van, hogy emésztési zavarokat, illetve vércukor problémákat okoznak.)

Mint említettem, a hormonrendszert érintő egyéb terhelés következménye is lehet az inzulinrezisztencia, így a pajzsmirigy alulműködésre szedett szintetikus hormonok is lassíthatják az emésztést, mivel csökkentik a pajzsmirigy szabályozó funkcióit, és ezzel fokozzák az inzulinrezisztencia esélyét.

Az inzulinrezisztencia azonban leginkább a sok finomított szénhidrátot fogyasztó, túlsúlyos embereknél alakul ki, illetve ha bármilyen más, a hormonrendszert (aminek része a hasnyálmirigy) érintő terhelés áll fenn. (A hormonrendszer komplex működéséről itt talál információt.)

A tünet gyakori velejárója a PCOS (policisztás ovárium szindróma) ennek egyik fő okáról itt és itt olvashat.

A rostok (gyümölcsök, zöldségek, saláták) és a teljes kiőrlésű gabonák viszont gyorsítják a táplálék továbbhaladását az emésztési folyamaton, megszüntetik a pangást, csökkentik az emésztőrendszer terhelését – és ezzel az inzulinterhelést is.

Mivel az inzulin növekedést (is) serkentő hormon, fokozhatja az egyéb (akár táplálékkal bevitt) hormonok hatását és serkenti a sejtnövekedést, sejtburjánzást.

Amennyiben bármilyen más, hormonális probléma is fenn áll, akkor valójában az inzulinrezisztencia nem a betegség, hanem az alap probléma egyik tünete. Az inzulin is a hormonrendszer része, így ilyen esetben önmagában nem lenne szabad kezelni, hanem a kiváltó okok megszüntetésével az egész hormonrendszert kellene normalizálni.

Újabb vizsgálatok szerint alacsony vércukorszint esetén viszont az inzulinrezisztencia segíti az agyműködést, az agy energia (cukor) ellátását azzal, hogy megakadályozza az izmok cukor felvételét, a cukor „elégetését”.

Az inzulinrezisztencia orvosi kezelése – Meforal és bűntársai

 A most érvényben levő kezelési protokoll vércukorszint csökkentőd ad akkor is, ha a vércukor normális. Ilyenkor súlyos vércukoresés is bekövetkezhet, ami állandó fáradtsággal, fejfájással, gyengeséggel és éhségérzettel jár.

A hosszabb távon is mesterségesen alacsonyan tartott vércukorszint a szervezetet viszont a cukortartalékok növelésére kényszeríti, ami egy idő múlva magasabb vércukorszintet és hosszabb távon akár cukorbetegséget is okozhat. Igen, az indokolatlan vércukorszint csökkentő szedése (normál vércukor esetén) növeli a cukorbetegség kockázatát. (Na, most döntse el valaki, hogy az IR, vagy az orvosi kezelés miatt lett valaki cukorbeteg!)

Az orvos által felírt metformin (biguanid) hatóanyagú tabletták viszont nem csökkentik sem az inzulinszintet, sem az inzulintermelést. (A hatóanyagot először a kecskeruta nevű gyógynövényből vonták ki, ma már szintetikusan állítják elő.)

A biguanidok (Meforal, Metformin, Merckformin, stb.) szervezetre való hatását valójában nem is érti az orvostudomány, hatásmechanizmusa nem teljesen tisztázott. Az a valószínű, hogy csökkenti a májban tárolt tartalék keményítő (glikogén) cukorrá alakítását és lassítja a cukor felszívódását a bélrendszerből.

Tehát nem szívódik fel a cukor a táplálékból és a máj sem tud – szükség esetén – szőlőcukrot előállítani, így vércukor csökkenést (vércukoresést) okoz. De nincs semmilyen közvetlen hatással az inzulinra.  (Akkor meg miért?)

Fizikai hatása tulajdonképpen ugyanaz, mint egy megfelelően összeállított diétának.

Az orvosságnak (nem gyógyszer, mert nem gyógyít) viszont vannak mellékhatásai.

Mivel lassítja a cukrok (és esetleg más tápanyagok) felszívódását, emésztési zavarokat, hányingert, hasmenést, puffadást, hasi görcsöket okozhat.

Gátolja a folsav, jód és a B12 vitamin hasznosulását, az inozitol előállítását a májban. Mivel beleavatkozik a májműködésbe ezért máj- és vesekárosító hatása is lehet és a jód blokkolásával pajzsmirigy problémákat is okozhat. (Nem baj! Arra is van tabletta.)

Mivel a hatóanyag átjut a méhlepényen, régebben a kismamáknak tiltották, ma viszont engedik a szedését, ez viszont – számos tanulmány szerint – növelheti a születendő gyermek esélyét az elhízásra és a cukorbetegségre.
A hivatalos betegtájékoztatóban egyébként nem is szerepel az inzulinrezisztencia kifejezés, mint javallat, alkalmazási terület, vagyis erre a problémára gyógyszerészetileg nem ajánlott, hatása nem igazolt.

Jelenleg az inzulinrezisztenciát – orvosi szempontból – a cukorbetegséget megelőző állapotnak tekintik, és mivel „kinevezték” betegségnek el lehet adni a „gyógyszert”.

Az emelkedett inzulinszintet – normális vércukor esetén – vércukorcsökkentőkkel kezelni olyan, mintha a normális, 120-as vérnyomásra vérnyomáscsökkentőt ajánlana az orvos, hogy „nehogy felmenjen!”.

A feleslegesen szedett vércukorcsökkentő, viszont gyengeséget, ájulást, szívproblémákat is okozhat, – amire újabb tablettákat írnak fel.

Többen mondát már nekem, hogy az orvos biztos tudja, hogy mi a jó. Ez sajnos egyáltalán nem igaz! Mivel ma az orvoslás egyáltalán nem ismeri az inzulinrezisztencia okát és a vércukorcsökkentők hatását, így azt sem tudják, hogy mi lenne a megoldás. Csak próbálkoznak.

Az orvosok számára van egy előírt protokoll (IR-re Meforal), nekik az a legkényelmesebb és a legbiztonságosabb, ha e szerint járnak el. Ha az orvos az előírások szerint jár el, akkor őt semmilyen felelősség nem terheli a következménykért. A felelősség csak a betegé!

Mi a megoldás?

Az inzulinrezisztencia kezelés elsődleges gyógymódja a megfelelő életmód, táplálkozás, testmozgás.

Ha az életmódváltás nem eredményes, gyógyszeres kezelésként a metformin és a tiazolidindion kezelés segíthet, (emelkedett vércukor esetén) de – hivatalosan – ezek csak 2-es típusú cukorbetegségben jóváhagyott kezelések, önálló inzulinrezisztencia esetén nem (lennének) alkalmazhatók.

Kutatások szerint kizárólag a megfelelő, lassan felszívódó, alacsony szénhidráttartalmú diéta segíthet.

A segítség

Tehát legfontosabb a táplálkozás.

Mivel az ember számára az elsődleges energiaforrás a szénhidrát, szénhidrátra szükségünk van – de nem mindegy milyenre.

A megfelelő diéta alapja a lassú felszívódású (alacsony glikémiás indexű) ételek mértékletes fogyasztása.

Legfontosabbak a magas rosttartalmú, – ezáltal teltségérzetet is okozó – zöld-zöldségek (a répa és a krumpli nem zöldség, hanem tiszta keményítő), teljes kiőrlésű gabonafélék, barnarizs, köles, hüvelyesek, olajos magvak.

Gyümölcsök is fogyaszthatok – önmagukban. A gyümölcsökben sok lehet a cukor, de ennek nagy része gyümölcscukor (fruktóz), amit a máj bont le, így az nem vált ki inzulinreakciót. Ezenkívül a gyümölcsök magas rosttartalma lassítja a cukrok felszívódását, rost-, és savtartalma pedig gyorsítja az emésztést, ezzel a benne levő szénhidrátok kiürülését.

A magas keményítőtartalmú (lisztes) ételeket legjobb valami zsiradékkal fogyasztani (ha nincs epeprobléma). A zsírok, olajok lassítják a szénhidrátok lebontását, mivel ezek az emésztés során keverednek a keményítővel, így csak akkor lehet a lisztből szőlőcukor (glukóz), ha már az epe lebontotta a zsírt. Ha ez magas rosttartalommal (teljes kiőrlésű és saláta) is párosul, akkor a keményítő hamarabb kiürül a lebontási szakaszból, minthogy teljes egészében cukorrá tudna alakulni.

Egy teljes kiőrlésű, magvas, zsíros kenyér felszívódó szénhidráttartalma nagyjából 50 %-kal kevesebb, mint egy sima fehérkenyérnek. (A jó kenyérről és a gluténről itt olvashat.)

A fehérjét (hús, tojás, tejtermék) inkább salátával és NE szénhidráttal egyék, mert a fehérjék lebontása a leglassabb és együtt fogyasztva lelassítja a szénhidrátok emésztését is. Amíg a fehérje és szénhidrát együtt a patkóbélben van, addig a hasnyálmirigy inzulint fog termelni, folyamatosan órákon át.

Ennek ugyanúgy az lesz a következménye, mintha sok finomított szénhidrátot enne, vagyis állandóan magas lehet a vér inzulinszintje, ami az inzulinrezisztennciához, cukorbetegséghez vezethet.

Tilos a cukor minden formája, – a méz is cukor -, a finomított szénhidrátok és az ezekkel készült ételek (fehérliszt, fehér rizs, krumpli), a hozzáadott cukrot tartalmazó, feldolgozott élelmiszerek, a tartósítószerrel készült ételek (a tartósítószerek lassítják a lebontást, az emésztést).

A táplálkozás mellett a mozgás a másik fontos dolog. Egyszerűen több energiát (cukrot) kell elégetni, mint amit beviszünk. Ha az izmok elhasználják a vérben keringő cukrot, akkor az inzulinnak már nincs dolga és leáll, normalizálódik a termelése.

Segíti a felesleges szénhidrátok kiürülését az elegendő víz – ez a legolcsóbb gyógyszer. (Hogy mennyi az elegendő, arról itt olvashat részletesen.) A vérben levő felesleges cukor egy részét a vesék választják ki és vizelettel ürül(ne), – ha van elég víz. Ha nem elég a víz, akkor a szervezet visszaforgatja a még hasznosítható „szennyvizet” – a vizeletet -, a benne levő cukorral együtt.

Kiegészítők

Többféle természetes anyag létezik, ami javítja a sejtek inzulinérzékenységét és ezzel a cukor lebontását.

• Inozitol: Tévesen B9 vitaminnak is nevezik, de nem vitamin, bár a B-vitaminokhoz hasonló anyag. A szükséges mennyiséget a májunk is előállítja – szőlőcukorból (ezt is blokkolja a vércukorszint csökkentő), és táplálékkal is beviszünk nagyjából napi 1 grammot. Külső pótlása – megfelelő táplálkozás mellett – nem szükséges.

Természetes, aktív formája, a foszfatidil-inozitol szabályozza a sejtfalak működését, épségét. Fontos szerepe van a pajzsmirigy és az agy működésében is. Élelmiszerekben többnyire a Kolinnal együtt fordul elő, javítják egymás hasznosulását. Legjobb természetes forrásai a Lecitin (hidegen sajtolt szójaolaj, napraforgó olaj), olajos magvak, teljes kiőrlésű gabonák (hoppá!), és sok féle gyümölcsben, például citrusfélékben, szőlőben is megtalálható.

• Szerves króm és cink: Forrásai a teljes kiőrlésű gabonák (már megint a gabonák), hüvelyesek, olajos magvak, fűvel táplált állatoktól származó hús, tojás és tejtermék. (Kiegészítőként a krómot, Króm-pikolinát formájában érdemes szedni).
• Gyógynövények közül pedig a kecskeruta és a görögszénamag teával segíthetjük a szénhidrát anyagcserét.

Az Indiában 2000 éve cukorbetegség kezelésére használt Gymnema sylvestre nevű gyógynövény (kivonat) kutatások szerint javítja a sejtek inzulinérzékenységét is amellett, hogy hatásosan szabályozza, normalizálja a vércukorszintet.

Az olajfalevél kivonat – gyulladáscsökkentő hatása mellett – normalizálja az inzulintermelést és javítja a sejtek inzulinerzékenységét.

Összegzés

Az inzulinrezisztencia nem betegség, – ezért gyógyszerrel nem is lehet kezelni – hanem a helytelen életmód, táplálkozás, anyagcserezavar tünete, szervezeti reakciója, amit csak életmódváltással helyre lehet hozni.

Orvosi kezelése viszont jó üzlet. A tabletták nem szűntetik meg az inzulinrezisztenciát, viszont a mellékhatásokra újabbakat lehet felírni. Mivel a normális vércukorszintnél is szedett vércukorszint csökkentők fokozhatják a szénhidrát utáni vágyat és az éhségérzetet, hosszabb távon előkészítik a cukorbetegséget.

Az inzulinrezisztencia csak a megfelelő táplálkozással, életmóddal szüntethető meg.