Az inzulinrezisztencia nem betegség!

Az inzulinrezisztencia (IR) ma már elterjedt kifejezés, pedig 10 évvel ezelőtt a hivatalos orvoslás még azt mondta, hogy ilyen nem is létezik. Ebben az időben viszont a gyógyszergyárak ajánlásával egy új kezelési protokoll (előírás) született meg, miszerint nem baj, ha normális a beteg vércukorszintje – adjunk neki vércukorszint csökkentőt. Ha pedig egy tünetre van „gyógyszer”, akkor az betegség – vagyis üzlet.

Nézzük, mi is tulajdonképpen az inzulinrezisztencia

Szervezetünk a vérünkben levő elsőszámú energiaforrás, a vércukor (glukóz) szintjét bonyolult szabályozó rendszerrel tartja egyensúlyban. Ennek egyik meghatározó eszköze a hasnyálmirigy által termelt inzulin.

Az inzulin a szervezet teljes anyagcseréjének, tehát a zsír-, a fehérje-, és a szénhidrát lebontásának és felhasználásának a legfőbb szabályozó hormonja.

Az inzulinrezisztencia az a szénhidrát-anyagcsere zavar, amikor a sejtek érzéketlenné válnak az inzulinra, ami a vérben levő cukor sejtekbe jutását és energiává történő átalakítását segítené.

Ha vérben több a cukor a kelleténél, a szervezet fokozza az inzulin termelését. Optimális esetben a szénhidrátok lebontásával az inzulintermelés is csökken. Ha azonban sok a cukor a vérben, az inzulinszint is állandóan magasabb marad és egy idő múlva a sejtek már kevésbé reagálnak az inzulinra, és a cukor a vérben marad. Hosszabb távon ennek következménye lesz a 2-es típusú cukorbetegség.

Egyszerűen fogalmazva: ahogy az inzulin áramlik a vérrel kopogtat a sejtek „ajtaján” – jön a cukor, engedd be! Ha túl sok az inzulin a vérben a sejtek egy idő múlva már nem nyitnak ajtót az állandó „kopogásra”, a cukrot nem használjuk fel, és a vércukorszint megemelkedik.

Amikor tartósan magas az inzulinszint (hiperinzulnémia) a vércukorszint kezdetben még normális – sőt néha alacsony is. Ha alacsony a vércukorszint fokozódhat az édesség, szénhidrát utáni vágy, – de ezt akár a stressz is kiválthatja.

A folyamatos inzulintermelés viszont a hasnyálmirigy kimerüléséhez vezet, és ezután már nem képes a szervezet elegendő inzulint termelni, pótlásra szorulhat. Ez az 1-es típusú cukorbetegség.

Emelkedett inzulinszintet azonban nem csak a sok szénhidrát okozhat, ehhez azonban nem ért az endokrinológus, vagy a diabetológus (cukorgondozó).

Ugyanis sokszor nem is a sok szénhidrát – cukor – okozza a problémát, hanem a túlzott állati fehérje és zsír/olaj fogyasztás – szénhidráttal együtt.

A szénhidrátokat gyorsan bontjuk és hasznosítjuk, de a nehezen emészthető fehérjék miatt lelassul az egész emésztési folyamat. Amíg a fehérjéket próbáljuk megemészteni, addig a szénhidrát is a gyomorban pang és csak lassan halad tovább az emésztőrendszeren, ezzel arra kényszerítjük a hasnyálmirigyet, hogy hosszabb időn át (amíg a húst le nem bontjuk) inzulint is termeljen. Vagyis: optimálisan a szénhidrátokat két óra alatt lebontjuk és az inzulinszint normalizálódik. Sokan azonban az állati fehérjéket 24 óra alatt sem bontják le és az azokkal együtt megevett szénhidrát miatt is folyamatos az inzulintermelés, emelkedett a vér inzulinszintje.

A szója is közrejátszhat az inzulinrezisztencia (és végső soron a cukorbetegség) kialakulásában. Mivel a szójában levő anyagok blokkolják, lassítják a fehérjebontást, sőt akár a hasnyálmirigy teljes enzimtermelését is, már kis mennyiségű szója is lelassíthatja a fehérjékkel elfogyasztott szénhidrát megemésztését. Hogy mibenfogyaszthat szóját (akár tudtán kívül is) arról itt olvashat.

A zsírosabb/olajosabb ételek bevonják a keményítőt (ezzel lassítják a felszívódást is – ami jó), de epe- és májproblémák esetén lelassul a zsíranyagcsere, és emiatt a szénhidrátok is tovább maradnak a lebontási szakaszban, folyamatosan inzulintermelésre késztetve a hasnyálmirigyet. Az emésztésünkről működéséről itt olvashat. 

Tehát minden, ami lassítja a tápanyaglebontást (pl. nyugtatók, savcsökkentők, vérnyomáscsökkentők) elősegítheti az inzulinrezisztencia kialakulását.

A rostok (gyümölcsök, zöldségek, saláták) és a teljes kiőrlésű gabonák viszont gyorsítják a táplálék továbbhaladását az emésztési folyamaton, megszüntetik a pangást, csökkentik az emésztőrendszer terhelését – és ezzel az inzulinterhelést is.

Az inzulinrezisztencia azonban leginkább a sok finomított szénhidrátot fogyasztó, túlsúlyos embereknél alakul ki, illetve ha bármilyen más, a hormonrendszert (aminek része a hasnyálmirigy) érintő terhelés áll fenn. (A hormonrendszer komplex működéséről itt talál információt.)

Mint említettem, a hormonrendszert érintő egyéb terhelés következménye is lehet az inzulinrezisztencia.

A tünet gyakori velejárója a PCOS (policisztás ovárium szindróma) ennek egyik fő okáról itt olvashat.

Mivel az inzulin növekedést (is) serkentő hormon, fokozhatja az egyéb (akár táplálékkal bevitt) hormonok hatását és serkenti a sejtnövekedést, sejtburjánzást.

Amennyiben bármilyen más, hormonális probléma is fenn áll, akkor valójában az inzulinrezisztencia nem a betegség, hanem az alap probléma egyik tünete. Az inzulin is a hormonrendszer része, így ilyen esetben önmagában nem lenne szabad kezelni, hanem a kiváltó okok megszüntetésével az egész hormonrendszert kellene normalizálni.

Újabb vizsgálatok szerint alacsony vércukorszint esetén viszont az inzulinrezisztencia segíti az agyműködést, az agy energia (cukor) ellátását azzal, hogy megakadályozza az izmok cukor felvételét, a cukor „elégetését”.

Az inzulinrezisztencia orvosi kezelése – Meforal és bűntársai

 A most érvényben levő kezelési protokoll vércukorszint csökkentőd ad akkor is, ha a vércukor normális. Ilyenkor súlyos vércukoresés is bekövetkezhet, ami állandó fáradtsággal, fejfájással, gyengeséggel és éhségérzettel jár.

A hosszabb távon is mesterségesen alacsonyan tartott vércukorszint a szervezetet viszont a cukortartalékok növelésére kényszeríti, ami egy idő múlva magasabb vércukorszintet és hosszabb távon akár cukorbetegséget is okozhat. Igen, az indokolatlan vércukorszint csökkentő szedése (normál vércukor esetén) növeli a cukorbetegség kockázatát. (Na, most döntse el valaki, hogy az IR, vagy az orvosi kezelés miatt lett valaki cukorbeteg!)

Az orvos által felírt metformin (biguanid) hatóanyagú tabletták viszont nem csökkentik sem az inzulinszintet, sem az inzulintermelést. (A hatóanyagot először a kecskeruta nevű gyógynövényből vonták ki, ma már szintetikusan állítják elő.)

A biguanidok (Meforal, Metformin, Merckformin, stb.) szervezetre való hatását valójában nem is érti az orvostudomány, hatásmechanizmusa nem teljesen tisztázott. Az a valószínű, hogy csökkenti a májban tárolt tartalék keményítő (glikogén) cukorrá alakítását és lassítja a cukor felszívódását a bélrendszerből.

Tehát nem szívódik fel a cukor a táplálékból és a máj sem tud – szükség esetén – szőlőcukrot előállítani, így vércukor csökkenést (vércukoresést) okoz. De nincs semmilyen közvetlen hatással az inzulinra.  (Akkor meg miért?)

Fizikai hatása tulajdonképpen ugyanaz, mint egy megfelelően összeállított diétának.

Az orvosságnak (nem gyógyszer, mert nem gyógyít) viszont vannak mellékhatásai.

Mivel lassítja a cukrok (és esetleg más tápanyagok) felszívódását, emésztési zavarokat, hányingert, hasmenést, puffadást, hasi görcsöket okozhat.

Gátolja a folsav, jód és a B12 vitamin hasznosulását, az inozitol előállítását a májban. Mivel beleavatkozik a májműködésbe ezért máj- és vesekárosító hatása is lehet és a jód blokkolásával pajzsmirigy problémákat is okozhat. (Nem baj! Arra is van tabletta.)

Mivel a hatóanyag átjut a méhlepényen, régebben a kismamáknak tiltották, ma viszont engedik a szedését, ez viszont – számos tanulmány szerint – növelheti a születendő gyermek esélyét az elhízásra és a cukorbetegségre.
A hivatalos betegtájékoztatóban egyébként nem is szerepel az inzulinrezisztencia, mint javallat, alkalmazási terület.

Jelenleg az inzulinrezisztenciát – orvosi szempontból – a cukorbetegséget megelőző állapotnak tekintik, és mivel „kinevezték” betegségnek el lehet adni a „gyógyszert”.

Érdekes egyébként az IR megállapítása is, vagyis a terheléses vércukorvizsgálat. Az előírások szerint egységnyi szőlőcukrot adnak a betegnek és mérik a 120 perces inzulinszintet. De ugyanannyi cukrot adnak az 50 kg-os és a 100 kg-os páciensnek is, pedig – a testsúly miatt – teljesen más lehet az anyagcseréjük gyorsasága, vagyis nem egyformán bontják a cukrot.

Emellett az anyagcserét lassíthatják a különböző „gyógyszerek” is, mint például nyugtatók, altatók, vérnyomáscsökkentők, savcsökkentők, fogamzásgátlók – de ez egyáltalán nem érdekli az endokrinológust, vagy a cukorgondozót.

Az emelkedett inzulinszintet – normális vércukor esetén – vércukorcsökkentőkkel kezelni olyan, mintha a normális, 120-as vérnyomásra vérnyomáscsökkentőt ajánlana az orvos, hogy „nehogy felmenjen!”. A feleslegesen szedett tabletta, viszont gyengeséget, ájulást, szívproblémákat is okozhat, – amire újabb tablettákat írnak fel.

Többen mondát már nekem, hogy az orvos biztos tudja, hogy mi a jó. Ez sajnos egyáltalán nem igaz! Mivel ma az orvoslás egyáltalán nem ismeri az inzulinrezisztencia okát és a vércukorcsökkentők hatását, így azt sem tudják, hogy mi lenne a megoldás. Csak próbálkoznak.

Az orvosok számára van egy előírt protokoll (IR-re Meforal), nekik az a legkényelmesebb és a legbiztonságosabb, ha e szerint járnak el. Ha az orvos az előírások szerint jár el, akkor őt semmilyen felelősség nem terheli a következménykért. A felelősség csak a betegé!

Mi a megoldás?

Az inzulinrezisztencia kezelés elsődleges gyógymódja a megfelelő életmód, táplálkozás, testmozgás.

Ha az életmódváltás nem eredményes, gyógyszeres kezelésként a metformin és a tiazolidindion kezelés segíthet, (emelkedett vércukor esetén) de – hivatalosan – ezek csak 2-es típusú cukorbetegségben jóváhagyott kezelések, önálló inzulinrezisztencia esetén nem (lennének) alkalmazhatók.

Kutatások szerint kizárólag a megfelelő, lassan felszívódó, alacsony szénhidráttartalmú diéta segíthet.

A segítség

Tehát legfontosabb a táplálkozás.

Mivel az ember számára az elsődleges energiaforrás a szénhidrát, szénhidrátra szükségünk van – de nem mindegy milyenre.

A megfelelő diéta alapja a lassú felszívódású (alacsony glikémiás indexű) ételek mértékletes fogyasztása.

Legfontosabbak a magas rosttartalmú, – ezáltal teltségérzetet is okozó – zöld-zöldségek (a répa és a krumpli nem zöldség, hanem tiszta keményítő), teljes kiőrlésű gabonafélék, barnarizs, köles, hüvelyesek, olajos magvak.

Gyümölcsök is fogyaszthatok – önmagukban. A gyümölcsökben sok lehet a cukor, de ennek nagy része gyümölcscukor (fruktóz), amit a máj bont le, így az nem vált ki inzulinreakciót. Ezenkívül a gyümölcsök magas rosttartalma lassítja a cukrok felszívódását, rost-, és savtartalma pedig gyorsítja az emésztést, ezzel a benne levő szénhidrátok kiürülését.

A magas keményítőtartalmú (lisztes) ételeket legjobb valami zsiradékkal fogyasztani (ha nincs epeprobléma). A zsírok, olajok lassítják a szénhidrátok lebontását, mivel ezek az emésztés során keverednek a keményítővel, így csak akkor lehet a lisztből szőlőcukor (glukóz), ha már az epe lebontotta a zsírt. Ha ez magas rosttartalommal (teljes kiőrlésű és saláta) is párosul, akkor a keményítő hamarabb kiürül a lebontási szakaszból, minthogy teljes egészében cukorrá tudna alakulni.

Egy teljes kiőrlésű, magvas, zsíros kenyér felszívódó szénhidráttartalma nagyjából 50 %-kal kevesebb, mint egy sima fehérkenyérnek. (A jó kenyérről és a gluténről itt olvashat.)

A fehérjét (hús, tojás, tejtermék) inkább salátával és NE szénhidráttal egyék, mert a fehérjék lebontása a leglassabb és együtt fogyasztva lelassítja a szénhidrátok emésztését is. Amíg a fehérje és szénhidrát együtt a patkóbélben van, addig a hasnyálmirigy inzulint fog termelni, folyamatosan órákon át.

Ennek ugyanúgy az lesz a következménye, mintha sok finomított szénhidrátot enne, vagyis állandóan magas lehet a vér inzulinszintje, ami az inzulinrezisztennciához, cukorbetegséghez vezethet.

Tilos a cukor minden formája, – a méz is cukor -, a finomított szénhidrátok és az ezekkel készült ételek (fehérliszt, fehér rizs, krumpli), a hozzáadott cukrot tartalmazó, feldolgozott élelmiszerek, a tartósítószerrel készült ételek (a tartósítószerek lassítják a lebontást, az emésztést).

A táplálkozás mellett a mozgás a másik fontos dolog. Egyszerűen több energiát (cukrot) kell elégetni, mint amit beviszünk. Ha az izmok elhasználják a vérben keringő cukrot, akkor az inzulinnak már nincs dolga és leáll, normalizálódik a termelése.

Segíti a felesleges szénhidrátok kiürülését az elegendő víz – ez a legolcsóbb gyógyszer. (Hogy mennyi az elegendő, arról itt olvashat részletesen.) A vérben levő felesleges cukor egy részét a vesék választják ki és vizelettel ürül(ne), – ha van elég víz. Ha nem elég a víz, akkor a szervezet visszaforgatja a még hasznosítható „szennyvizet” – a vizeletet -, a benne levő cukorral együtt.

Kiegészítők

Többféle természetes anyag létezik, ami javítja a sejtek inzulinérzékenységét és ezzel a cukor lebontását.

• Inozitol: Tévesen B9 vitaminnak is nevezik, de nem vitamin, bár a B-vitaminokhoz hasonló anyag. A szükséges mennyiséget a májunk is előállítja – szőlőcukorból (ezt is blokkolja a vércukorszint csökkentő), és táplálékkal is beviszünk nagyjából napi 1 grammot. Külső pótlása – megfelelő táplálkozás mellett – nem szükséges.

Természetes, aktív formája, a foszfatidil-inozitol szabályozza a sejtfalak működését, épségét. Fontos szerepe van a pajzsmirigy és az agy működésében is. Élelmiszerekben többnyire a Kolinnal együtt fordul elő, javítják egymás hasznosulását. Legjobb természetes forrásai a Lecitin (hidegen sajtolt szójaolaj, napraforgó olaj), olajos magvak, teljes kiőrlésű gabonák (hoppá!), és sok féle gyümölcsben, például citrusfélékben, szőlőben is megtalálható.

• Szerves króm és cink: Forrásai a teljes kiőrlésű gabonák (már megint a gabonák), hüvelyesek, olajos magvak, fűvel táplált állatoktól származó hús, tojás és tejtermék. (Kiegészítőként a krómot, Króm-pikolinát formájában érdemes szedni).
• Gyógynövények közül pedig a kecskeruta és a görögszénamag teával segíthetjük a szénhidrát anyagcserét.

Az Indiában 2000 éve cukorbetegség kezelésére használt Gymnema sylvestre nevű gyógynövény (kivonat) kutatások szerint javítja a sejtek inzulinérzékenységét is amellett, hogy hatásosan szabályozza, normalizálja a vércukorszintet.

Az olajfalevél kivonat – gyulladáscsökkentő hatása mellett – normalizálja az inzulintermelést és javítja a sejtek inzulinerzékenységét.

Összegzés

Az inzulinrezisztencia nem betegség, – ezért gyógyszerrel nem is lehet kezelni – hanem a helytelen életmód, táplálkozás, anyagcserezavar tünete, szervezeti reakciója, amit csak életmódváltással helyre lehet hozni.

Orvosi kezelése viszont jó üzlet. A tabletták nem szűntetik meg az inzulinrezisztenciát, viszont a mellékhatásokra újabbakat lehet felírni. Mivel a normális vércukorszintnél is szedett vércukorszint csökkentők fokozhatják a szénhidrát utáni vágyat és az éhségérzetet, hosszabb távon előkészítik a cukorbetegséget.

Az inzulinrezisztencia csak a megfelelő táplálkozással, életmóddal szüntethető meg.